OMODA & JAECOO bemutató Magyarországon: Futurisztikus SUV-k egy Marsbéli kalandban!

Írta:
Drive Me Baby

OMODA&JAECOO Magyarországon – Futurisztikus SUV-k, hibrid és terepes tesztvezetés Gánton

Csodálatos helyszínen jártunk csütörtökön, a Magyarországon frissen debütáló Omoda/jaecoo rendezvényén Gánton, a Földtani Parkban. A futurisztikus dizájnú kínai SUV-k tökéletesen beleillettek a Marsbéli tájba, mintha csak a szomszéd bolygóról csöppentek volna ide. Valóban nem jöttek közelről, hiszen egyenesen Kínából érkezett a brand, és igazság szerint elég erős modellpalettával, kecsegtető belépő árazással mutatkoztak be az európai piacon. Tudjátok egyébként, mit jelent a Jaecoo? „Jae”, mint vadász és „Coo”, azaz menő. Izgalmasan hangzik, nemde?

Az OMODA&JAECOO magyarországi bemutatója nem csupán egy autóprezentáció volt , hiszen valódi, élményalapú tesztvezetésen vehettünk részt, ahol szó szerint az elsők között próbálhattuk ki a JAECOO 7 modell mindkét változatát: az új SHS (super hybrid system / plug-in hibrid) változatot közúton, míg a benzines, összkerékhajtású modellt terepen, izgalmas körülmények között.

Kezdjük a közúti vezetéssel; erre a menetpróbára a Jaecoo 7 SHS modelljeit kaptuk, ahol egy 1.5 T-GDI benzinmotor, egy elektromotor és elektromos DHT váltó biztosítja a 341 lóerős és 500 NM-es összteljesítményt. Egy 2×40 perces vezetés során ismerhettük meg jobban az autó menettulajdonságait, ami kifejezetten meggyőző volt, stabil, dinamikus, és tartalmaz minden olyan hasznos vezetéstámogató funkciót, amik véleményem szerint a mai világban, főleg egy 350 lóerős autó esetében elengedhetetlenek. Már a belépő szint is fullon van extrákkal, csak hogy a teljesség igénye nélkül említsek párat: 19″ könnyűfém felnik, 6 irányba állítható vezetőülés, panorámatető, 540 fokos nagyfelbontású tolatókamera. Nem elhanyagolandó információ a hatótáv, ugyanis összesen akár 1200 km-t megtehet az ember az SHS-el. Ráadásul DC gyorstöltési lehetőség is van, vagyis 20 perc alatt tölt fel 30-ról 80%-ra az autó, ez plug-in-eknél egyáltalán nem jellemző. Ami még különösen vonzóvá teszi a modellt, az az, hogy már 14 990 000 Ft-os bevezető áron elérhető.

Kerekek a levegőben? Nem gond!

Visszaérkezésünk után rövid pihenőt követően már indultunk is a következő helyszínre, ahol a benzines, 1.6 T-GDI, 197 lóerős változat terepadottságait ismerhettük meg. Ez az autó összkerékhajtást és 7 féle vezetési módozatot kínál, természetesen egyből csavartuk is a menetválasztó tárcsát az „offroad” állásba.
Instruktotrok segítettek minket végig az előre kijelölt pályaszakaszon, ami változatos izgalmakat tartogatott, gurultunk át aszimmetrikus rámpán, rézsün, kanyarodtunk szűk visszafordítókba, leátlóztunk, sziklákat kerülgettünk, mindezt olyan környezetben , mintha legalábbis valahol a Grand Canyon környékén lettünk volna. Annak ellenére, hogy célzottan nem erre készült, az autóknak mégsem jelentett kihívást a terepviszonyokkal való küzdelem, ügyesen dolgoztak mindenhol.

Összességében egy fantasztikus napot zártunk, ahol nemcsak autókat vezettünk, hanem egy valódi kaland részesei lehettünk. Ha az OMODA&JAECOO ilyen erősen kezd Európában, kíváncsian várjuk, mit hoz még a jövő!

Drive Me Baby

Friss

  • Egészség

Így használd az őszi gyógynövényeket a mindennapokban

5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…

2026. 09. 22.
  • Autók

Ablaktörlőcsere – Mikor kell újat venni? Mutatjuk!

Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…

2026. 09. 22.
  • Hírek

Navigáció, zene, parkolás: mindenben a mobiljukra támaszkodnak a magyar sofőrök

A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…

2026. 09. 21.
  • Hírek

Nem vicc: macskát kell hajtogatniuk a Lexus mestereinek, 60 ezer órát gyakorolnak

A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…

2026. 09. 21.
  • Tech

A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk

Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…

2026. 09. 20.
  • Trend

Nehéz a lányoknak elindulnia tudományos pályán, de a példaképek inspirálnak

A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…

2026. 09. 20.