Június 3-tól hivatalosan is szabad utat kapnak az Olaszországban élők, és az Olaszországba tartók. Az olasz határnyitás ugyanis érvényes a tartományok közötti és a külső országhatárokra is, ez pedig a várakozások szerint elindítja az olaszok országon belüli mozgását. Köszönhető ez annak, hogy a koronavírusból kigyógyultak száma elérte az aktív fertőzöttek számának négyszeresét, és a halálos áldozatok napi száma tovább csökken a polgári védelmi hatóság adatai szerint.
Az ország tartományai között március 11-től tilos volt a mozgás. Mostantól viszont az olaszok szabadon, bármilyen engedély és igazolás nélkül elhagyhatják régióikat, és az ország más térségeibe utazhatnak. A nagyobb vasútállomásokon és belföldi repülőtereken kiemelt forgalomra számítanak, ennek érdekében az olasz újraindulás utáni első hetekben növelik a vasúti, légi és hajójáratok számát. Jelentős mozgást várnak a milánói és a római központi pályaudvaron, ahol kötelező lesz az utasok testhőmérsékletének mérése.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…
A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…
A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…
Egy kerek születésnap különleges ajándékot érdemel, Drake esetében pedig egészen magasra került a léc. A…
A Kia EV2 Frost Blue fényezésével hamar megszerettette magát: végre egy kisautó, amelynek a színválasztásánál…