Alapozót és rúzst készít neked az intelligens bőrápoló

Írta:
Drive Me Baby

Valós időben értékeli a bőr állapotát, a levegő minőségét, páratartalmát, szennyezettségét és készít személyre szabott bőrápolót, ajakrúzst és alapozót a L’Oréal új megoldása, amit a világ egyik legnagyobb technológiai újdonságokat felvonultató kiállításán, a las vegas-i CES-en mutattak be. A Perso egy mindössze fél kilogramm súlyú és 16,5 centiméter magas eszköz, amely négy lépésben készíti el a bőrápolóhoz, ajakrúzshoz és alapozóhoz a személyre szabott keveréket. A Perso tanulásra is képes: minél többet használják, annál tökéletesebb terméket készít.

Mesterséges intelligenciát használ az okos kozmetikum

A 2020-as las vegas-i CES-en bemutatott Perso hidratáló eszköz az egyedülálló 3-az-1-ben technológiát alkalmazó rendszer bevezetésének első fázisa. Az eszköz egyedi rúzs és alapozó formulákat is képes létrehozni. „A Perso-val közvetlenül fogyasztóink kezébe adjuk a személyre szabott technológiát” – mondta Guive Balooch, a L’Oréal Technológiai Inkubátorának vezetője. „Tudjuk, hogy a testreszabás alapja az egyedi bőrtípus, a személyes igények, valamint a környezeti hatások ismerete. Ez az eszköz mindennek eleget tesz. A Perso mesterséges intelligenciával dolgozik, így optimalizálja az egyedi formulákat, és a használat során egyre okosabbá válik.”

Az intelligens bőrápoló rendszer elkészíti az okos kozmetikumot, amely teljesen személyre szabott

Hogyan működik az intelligens bőrápoló rendszer?

Szabadalmaztatott, motoros patronrendszerével négy lépésben készíti el a személyre szabott bőrápoló készítményeket:

Személyes bőranalízis: A felhasználó megnyitja a Perso mobilalkalmazást és fényképet készít okostelefon-kamerájával. A L’Oréal tulajdonában lévő ModiFace technológiáját használva, mesterséges intelligencia segítségével elemzi a felhasználó általános bőrállapotát. Így a mélyebb ráncokat, a finomabb vonalakat, pigmentfoltokat és a pórusok láthatóságát.

Környezeti értékelés: A Breezometer földrajzi helyzetre vonatkozó adatainak felhasználásával a Perso felbecsüli azokat a helyi környezeti tényezőket, amelyek befolyásolhatják a felhasználó bőrének állapotát, mint például az időjárás, a hőmérséklet, a pollenhelyzet, az UV-index és a páratartalom.

Termékpreferencia: Ezt követően a felhasználó a saját bőrére vonatkozó problémáit, igényeit viszi fel a Perso alkalmazásba, beleértve a finom vonalakat, pigmentfoltokat, bőrpigmentációt, pórusméretet, valamint a bőr ragyogásának és/vagy fakóságának mértékét. A felhasználó megadhatja az előnyben részesített textúrát és hidratációs szintet is, hogy még inkább testre szabja az egyedi hidratáló, szérum, és szem alatti krém összetételét.

Sajátos összetétel és adagolás: Ez a kollektív adat a bőrápolás személyre szabott keverékének elkészítésére szolgál, amelyet tökéletesen adagol az eszköz teteje az egyszerű, tiszta használathoz. A készülék alkalmazkodik a reggeli és esti rutinhoz, ráadásul egy leszerelhető tükrözött tetővel rendelkezik, így a fogyasztóknak lehetőségük van magukkal vinni kisebb-nagyobb adagokat.

Még mindig nehezen tudod elképzelni, hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? Akkor nézd meg ezt a videót az intelligens bőrápoló rendszer működéséről:

Ruhához illő rúzs, trendi make up

A Perso egyedileg tervezett motorrendszere az eszköz tetején helyezkedik el. Ez mozgatja és nyomja össze a formulát a gép alján elhelyezkedő patronokból és juttatja azt el a fenti adagolótálcához. Rendszeres használattal a rendszer képes lesz a bőr állapotának fejlődését követni, informálni a használót arról, hogy mi működik, és a következő formulákat a személyes eredmények alapján automatikusan ehhez igazítani.

Három különféle dizájnnal adják majd ki az újdonságot

A Perso jövőbeli sminkszolgáltatása képes lesz a valós időben történő trendinformációk, valamint az ún. color-matching technológia beépítésére a személyre szabott termékkínálatba. Az okos kozmetikum segítségével a fogyasztók megtervezhetik maguknak a ruhájuk színének megfelelő rúzsárnyalatot. Vagy választhatnak olyat, amely épp trendi a közösségi médiában. A Perso intelligens rendszere a fogyasztók személyes adatait tiszteletben tartja és átlátható módon szabályozza. Várhatóan 2021-től lesz elérhető.

A L’Oreal nevéhez fűződik az az újítás is, ami negyed óra alatt „megmondja” a bőrünk pH-értékét, majd személyre szabott termékeket ajánl a pH egyensúly megőrzéséhez.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.