Közös nyílt napon várják a magyar kisüzemi sörfőzdék a sörkultúra iránt érdeklődő látogatókat. Az ingyenes programhoz eddig 12 megyében, összesen 26 sörfőzde csatlakozott. Te ott leszel a második hazai sörfesztivál egyetlen napján?
A nyár első hétvégéjére már tudjuk is mi lesz az első programod. Június 5-én ugyanis egyszerre nyitják meg kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék. Ha te is igazi szerelmese vagy a gasztronómiának és a sörkultúrának, akkor ott a helyed az egynapos programon.
A Nyitott Főzdék Napja kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket. Mindemellett pedig minél többet tudjanak meg a sörkészítés alapanyagairól, technológiáiról és a különböző sörtípusokról. Ráadásul az idelátogatók meg tudják kóstolni a legújabb kézműves remekeket. A Nyitott Főzdék Napja programhelyszínein a sörkóstolás és vásárlás mellett lehetőség lesz a kistermelők munkásságát is megismerni. Megismerhetjük a különböző kézműves sajtokat, párlatokat, ráadásul a környékbeli finomságokba is belekóstolhatunk.
A sörfesztivál eddigi résztvevői Győr-Moson-Sopron megyéből, Fejér megyéből, Budapestről, Borsodból, Békés megyéből, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből kerültek ki. Ha ennél is pontosabb információkat szeretnél tudni, akkor ne habozz felkeresni a ingyenes rendezvény oldalát, amelyet ide kattintva érhetsz el. Érdemes a honlapot figyelemmel kísérni, hiszen a járványügyi intézkedések bármikor módosíthatják a színesnek ígérkező programokat. A leginkább szabadtéren megrendezett eseményen továbbá elképzelhető, hogy bizonyos programokon történő részvételhez védettségi igazolvány is szükséges majd.
Ha pedig ellátogatsz a rendezvényre, kérjük, hogy egyrészt figyelj a mértékletes alkohol fogyasztásra, illetve soha ne ülj ittasan a volán mögé!
További színes programokat pedig itt találsz:
Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…
A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…
Van, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér hódítja meg…
Virtuális csatatérre gurul az Aston Martin Aston Martin neve hallatán a legtöbben elegáns grand tourereket,…
Olyan időket élünk, amikor az ember kénytelen újrarendezni a fejében az autós világ térképét. A…
Az Európai Unió ismét szigoríthatja a közúti közlekedés szabályozását. Brüsszelből kiszivárgott információk szerint az Európai…