National Geographic kiállítás

A National Geographic Hungary és a National Geographic Society most először Magyarországra hozza a “Nők: A változás évszázada” c. kiállítását. A tárlat a National Geographic páratlanul gazdag fotógyűjteményéből merít, elénk tárva a világ különböző tájain élő nők múltját, jövőjét, mindennapi életét – valamint, természetesen, a szépségét és bölcsességét. A tárlaton három magyar hölggyel is találkozhatunk: Jurányi Zsófia légkörfizikussal, az Antarktiszon és az Északi-sarkvidéken egyaránt otthonosan mozgó sarkkutatóval; Kubinyi Enikő etológussal, a Szenior Családi Kutya Program megalapítójával; valamint Nedeczky Júlia hegymászóval, aki a Karakorumban található Gasherbrum II. csúcs meghódításával új fejezetet nyitott a magyar hegymászás történetében.

A kiállítás, melynek kurátora Iwona El Tanbouli-Jabłońska, a budapesti Arena Mall bevásárlóközpontban tekinthető meg november 21. és december 11. között. A kiállítás ingyenesen látogatható.

A National Geographic Society, a világ egyik legnagyobb tudományos és ismeretterjesztő szervezete, az 1888-as megalapítása óta gyűjti a világ különböző társadalmai mindennapi életét dokumentáló fotókat. Az így megörökített pillanatok egy egészen egyedülálló történetté állnak össze a kiállítás paravánjain, látványosan kirajzolva a női szerep változásait az elmúlt évszázad folyamán.

Nők: A változás évszázada, HOPE_National Geographic_2707129_credit Ami Vitale
Egy fiatal nő kopaszra borotváltatja a fejét a nyugat-virginiai kapitólium lépcsőjén, hogy így tiltakozzon egy hegy elhordása és a szénbányászok emberi és egészséghez való jogainak megsértése ellen.
AMI VITALE, 2012
Trinidad és Tobago szépségkirálynője Wendy Fitzwilliam „nemzeti öltözetben” a Miss Universe verseny előtt -1988, Jodi Cobb
Trinidad és Tobago szépségkirálynője Wendy Fitzwilliam „nemzeti öltözetben” – 1988, Jodi Cobb

A National Geographic munkatársai többéves munkával a fotók és emberi történetek e páratlan gyűjteményére támaszkodva hozták létre a “Nők: A változás évszázada” c. lenyűgöző kiállítást. Iwona El Tanbouli-Jabłońska, a National Geographic magazin lengyel nyelvű kiadásának művészeti vezetője és a kiállítás kurátora harminc időtlen, örök érvényű pillanatot választott ki, rajtuk keresztül különböző nemzetiségű és foglalkozású nők történét elénk tárva – egymástól merőben különböző társadalmakban és kulturális környezetben. A kiállításon a ritkán látott kuriózumokon kívül olyan híres, mára legendássá vált képekkel is találkozhatunk, mint Steve McCurry a zöld szemű afgán lányról készült fotója.

BEAUTY_National Geographic_110369_credit J. Baylor Roberts
Két lány az ajkait rúzsozza egy víz alatti performansz során a floridai Wakulla Springs-nél.
J. BAYLOR ROBERTS, 1944

 “A kiállítás képanyaga rendkívül színes és változatos – együtt, összerendezve azonban ezek a fotók megragadóan koherens és teljes képet adnak a Nőről. A Nőről, aki bölcs, aki erős, aki tele van megértéssel, aki érzékeny a problémákra. A Nőről, aki korunk hőseként képes befolyásolni a társadalma sorsát, aktívan alakítani közössége jövőjét. A kiválasztott fotókon keresztül különböző helyzetekben, különböző kihívások közepette szerettem volna bemutatni a kiállítás főszereplőit – akik tele vannak szeretettel és empátiával, de ugyanakkor eltökéltek és, ha kell, harcolnak az eszméikért” – mondja Iwona El Tanbouli-Jabłońska, a kiállítás kurátora.

A tárlaton többek közt Jurányi Zsófia légkörfizikus, Kubinyi Enikő etológus és Nedeczky Júlia hegymászó portréját is megcsodálhatjuk; három magyar hölgyét, kiknek kitartása és céltudatossága valamennyiünk számára inspirációul szolgálhat.

Nők: A változás évszázada, Nedeczky Júlia
Nedeczky Júlia
NEDECZKY JÚLIA ARCHÍVUMÁBÓL, 2022

A National Geographic Channel számos előremutató, úttörő tevékenységű nő történetét osztotta meg – és osztja meg a jövőben is – a nézőkkel. Míg a Jane c. alkotás a csimpánzkutatás ikonikus alakja, Jane Goodall munkásságát dolgozza fel, Az Amelia Earhart-expedíció c. dokumentumfilm egy vakmerő pilótanőről szól, aki darabokra zúzta a nőkkel kapcsolatos konvenciókat rendhagyó életével; és akkor még nem beszéltünk a bátor klímaaktivista, Greta Thunberg harcát bemutató Greta Thunberg: A jövő hangja c. filmről, valamint az Impact with Gal Gadot: Nők egy jobb világért c. sorozatról, melynek hősei minden erejükkel a diszkrimináció, az erőszak és a természetpusztítás ellen harcolnak, embertársaikat is a világ jobbá tételére inspirálva.

A Nők: A változás évszázada c. kiállítás a budapesti Arena Mall bevásárlóközpontban tekinthető meg november 21. és december 11. között. A belépés díjtalan.

Nők: A változás évszázada, NationalGeographic_1283612_credit Eliza Scidmore
Hagyományos kimonót viselő japán nők virágzó cseresznyefa ágak mögött.
ELIZA R. SCIDMORE , 1918
BEAUTY National Geographic 2169583_credit Robin Hammond
Egy 24 éves koordinátor cigarettaszünetet tart az Afrikai Művészek Alapítványa székháza előtt
a nigériai Lagosban.
ROBIN HAMMOND, 2014

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •