Három éve Magyarországon a Bolt
BOLT taxi, illusztráció

Még mindig felkapjuk a fejünket, ha az értünk érkező taxit egy nő vezeti. De miért? Miért ne lehetne egy nő is taxisofőr, miért ne végezhetné egy nő is ugyanolyan jól ezt a munkát, mint egy férfi? A női taxisofőrökkel szembeni sztereotípiákról, vicces szituációkról, utasokról, férfi kollégákról beszélgettünk a BOLT két női sofőrjével, Gerecs Andreával és Munczig Maricával.

Miért döntöttél úgy, hogy taxisofőr leszel?

Andi: Előtte kereskedelemben dolgoztam és iskolai büfét üzemeltettem, de könnyebb, és jövedelmezőbb munkát szerettem volna végezni. Ezért két évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy taxisofőrként folytatom. És hogy miért épp a BOLT? Mert fiatalos, innovatív és megbízható cég.

Marica: Olyan munkát szerettem volna, ahol emberekkel foglalkozhatok, vezethetek és én oszthatom be az időmet. Előtte vendéglátásban és szociális szférában dolgoztam, majd egy barátnőm előállt az ötlettel, hogy legyek taxisofőr! A BOLT-ot a számomra szimpatikus feltételek és a fiatalos csapat miatt választottam.

A családod, barátaid nem féltettek a taxizástól?

Andi: Nem, abszolút nem féltettek. Régóta vezetek, gyakorlott sofór vagyok és nem dolgozom éjszaka.

Marica: Természetesen féltettek, de idővel rájöttek, hogy ez sem veszélyesebb szakma, mint bármelyik másik.

Kerültél már veszélyes helyzetbe munka közben?

Andi: Szerencsére soha. A BOLT-nál az applikáción belül igénybe vehetek bizonyos biztonsági funkciókat. Vészhelyzet esetén például az SOS gomb megnyomásával hívhatok segítséget, de arra is van lehetőségem, hogy megosszam az utamat egy külső személlyel, aki így nyomon tudja követni az útvonalamat és meg tud bizonyosodni róla, hogy biztonságosan megérkeztem a célállomásra.

Marica: Szerencsére még nem kerültem veszélyes helyzetbe. Ehhez azért nagyban hozzájárult az is, hogy az esetleges konfliktusokat mindig próbálom higgadtan megbeszélni. Ez szinte minden esetben célravezető.

Gelencsér Andrea, BOLT taxisofőr
Gelencsér Andrea, BOLT taxisofőr

Mi volt eddig a legviccesebb szituáció, amibe taxizás közben kerültél?

Andi: Amikor összekevertek egy tehertaxival, és egy szekrényt, vagy egy hűtőt akartak betuszkolni a kocsimba.

Marica: Hetente többször is adódnak vicces szituációk. Például jókat szoktam nevetni azokon az utasokon, akik elhívnak magukkal bulizni pár perc beszélgetés után. Vagy amikor a ritka keresztnevem miatt a magyar utasok azt hiszik, hogy külföldi vagyok és angolul szólnak hozzám.

Mit jelent neked a vezetés? Szeretsz vezetni?

Andi: Nem mondanám, hogy annyira szeretek vezetni, de mivel ez a munkám és a megélhetésem, teszem a dolgomat. Hidd el, a hétvégi családi kirándulásokon nincs is mindig kedvem hozzá. Ennek ellenére a vezetés mindig is a szabadságot és kikapcsolódást jelentette nekem.

Marica: Számomra a vezetés nem megterhelő, inkább kikapcsolódás. Vezetés közben tudok gondolkodni, kiszellőztetni a fejem. Míg mások elmennek futni, addig én beülök az autóba, bekapcsolom a zenét és csak megyek. Sokszor teljesen céltalanul.

Ez is érdekelhet: Első budapesti Tesla taxi: rajonganak érte az utasok

A férfi kollégákkal könnyen megtalálod a közös hangot?

Andi: Nagyon jó a kapcsolatom velük, kedvesek és segítőkészek, ha bármi gondom akad, mindig tudok hozzájuk fordulni.

Marica: Ritkán találkozom más kollégákkal, mert szerencsére nem a droszton szoktam várakozni, hanem fuvarban vagyok. Néhány férfi kollégával volt szerencsém eddig pár szót beszélni, és nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, nem éreztem, hogy másként állnának hozzám, mint bárki máshoz.

Munczig Marica, BOLT taxisofőr
Munczig Marica, BOLT taxisofőr

Érzed néha azt, hogy nőként többet kell bizonyítanod?

Andi: Nem, abszolút nem. Illetve csak a vezetéssel kapcsolatban van bennem bizonyítási vágy, hogy igenis sok nő jobban vezet, mint a férfiak.

Marica: Nem éreztem hogy nőként többet kéne bizonyítanom, de ettől függetlenül be szeretném bizonyítani, hogy egy női sofőr is lehet olyan jó, mint egy férfi (vagy akár jobb is). Azt érzem, hogy az utasok és a kollégák is egyre nyitottabban állnak a női sofőrökhöz és nincsenek előítéleteik.

Az utasok olykor meglepődnek, hogy női taxisofőr érkezett hozzájuk?

Andi: Igen, erre már volt példa. Megjegyzik, hogy „ohh, egy női sofőr? Még soha nem utaztam nővel….”

Marica: Igen, sokszor meglepődnek. Két kategóriába tudnám sorolni ezeket az embereket. Az egyik, aki meglepődik és örül, hogy női sofőr jött érte. A másik pedig meglepődik, és kétségei vannak. Szerencsére ők általában az utazás végén elmondják, hogy pozitívan csalódtak.

Mit szeretsz a taxizásban?

Andi: Ahogy említettem, a vezetés kikapcsol és szabadságot ad. Mivel igen kommunikatív vagyok, ezért szeretem, hogy különböző és érdekes embereket ismerek meg, akikkel jókat beszélgetünk egy-egy utazás során.

Marica: Nagyon szeretem, hogy vezethetek, emberek közt lehetek és én osztom be az időmet.

Kinek ajánlanád a taxizást?

Andi: Annak, aki szeret beszélgetni, vezetni, illetve tud az emberekkel bánni.

Marica: Ajánlanám mindenkinek, aki szeret vezetni, bírja az éjszakázást, nem esik nehezére sokszor rengeteget beszélni és türelmes.

Miért ajánlanád a nőknek?

Andi: Azért, hogy bebizonyítsák, meg tudják állni a helyüket taxisofőrként is.

Marica: Azért ajánlanám nőknek (is) a taxizást, mert 2023-ban már teljesen elfogadott, ha egy nő taxisofőr, villanyszerelő, vagy kőműves. Ha bárki indíttatást érez arra, hogy ezt csinálja, akkor csak biztatni tudom.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •