Női autóversenyzők régen és ma – Irány a Forma-1?

Írta:
Kámány Andrea

Számos olyan sportágat ismerünk, amelyekben főként a férfiak dominálnak. Nincs ez másként az autóversenyzés területén sem. Az elmúlt évszázadban azonban számos olyan női versenyző mutatta meg tehetségét a versenypályán, akik egytől-egyig elősegítették a női egyenlőséget az autóversenyzésben. De hogyan kezdődött a női autóversenyzők és a női rally élre törése? Kik azok a gyönyörű és tehetséges hölgyek, akik kimagasló eredményeikkel megmutatták, hogy a nőknek, igenis helyük van az autósport világában?

A triciklin száguldó első női autóversenyző

Az első motorizált versenyt, amelyen nők is versenyezhettek, az 1800-as években rendezték. A járművek motoros triciklik voltak, a versenypálya pedig egy lovak futtatására kialakított kör alakú út. A versenyen párizsi nők vehettek részt, ám szigorúan csak a férfi versenyzők mögött. A hölgyek a párizsi színházvilág elismert művészei voltak, a futamot Lea Lemoine nyerte meg. Ezzel megszerezte az első női versenyzőnek járó bajnok címet, és átvehette díját, egy karkötőt.

Fotó: Wikimedia

Lea három egymást követő évben nyerte el a nívós elismerést, majd 1897-ben ötödik helyet ért el Coupe des Motorcycles versenyen. Sikerei egyre több nőt inspiráltak az autóversenyzésre. Franciaország újító elképzelése hamar elterjedt, és az 1900-as évek elején már Belgium, az Egyesült Királyság, valamint Amerika is lehetőséget nyújtott a hölgyek számára, hogy hivatalos női versenyekben mutassák meg vezetői képességüket. 

Az első Női Nagydíj: egy táncosnő nyerte meg

Fotó: Facebook/Hellé Nice Bugatti Team

1929-ben Franciaországban rendezték meg az első Női Nagydíjat, amit mindenki meglepetésre egy táncos hölgy, Hellé Nice nyert meg. Nice eltökélt szándéka volt a futam megnyerése, amelynek érdekében naponta kétszer tíz kört hajtott a versenypályán. Tehetségére hamar felfigyeltek, a Bugatti szinte azonnal felajánlotta, hogy legyen a sofőrük. A gyár számára nyilvánvalóvá vált, hogy jó üzletet kötöttek. Nice ugyanis a nagydíj napján a „Színészek bajnoksága, saját kocsijukban” versenyszámban első lett, maga mögé utasítva a férfiakat. Még ebben az évben Bugattijával felállította a nők szárazföldi rekordját (197,7 km/óra), és ezáltal a női versenyző elnyerte a The Queen of Speed (A gyorsaság királynője) becenevet.

A következő oldalon újabb fantasztikus hölgyeről olvashatsz.

Oldal: 1 2 3

Kámány Andrea

Friss

  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.