Női autóversenyzők régen és ma – Irány a Forma-1?

Írta:
Kámány Andrea

Világszerte ismert magyar női versenyzők

A magyar lányok számos világsikert könyvelhettek már el, ám továbbra sem állnak meg. Vogel Adrienn gyorsasági- és raliversenyzőként bizonyít és bizonyított az aszfalton. Tehetségére először 2012-ben, a Lotus Ladies Cup-on figyeltek fel, ahol a szezont négy futamgyőzelemmel és öt dobogóval zárta. Ugyanebben az évben nyerte el a legjobb női versenyzőnek járó kupát a Maserati Trofeo Cup-ban. 2017-ben és 2018-ban is megválasztották az Év női autóversenyzőjének.

2017-ben az Év Női Autóversenyzőjének választották

Kipróbálta magát kamionbajnokságon is, majd két évvel ezelőtt a rali világában is bizonyított, ahol elnyerte a magyar bajnoki címet, a Rally Sprint 1.4 alatti, kétkerékmeghajtású kategóriában. Tavaly pedig a Rally Hungary-n a FIA ERC Ladies Cup kategóriában – történetének első magyar pontszerzőjeként – navigátorával, Notheisz Ivett-tel második helyezett lett.

Keszthelyi Vivien, minden idők egyik legfiatalabb autóversenyzője, szintén hasonló elismerésekkel büszkélkedhet. Fiatal kora miatt ugyan csak külön engedéllyel, de részt vett a Suzuki Cup Austria-n, egyedüli magyar indulóként, ahol a felnőtt férfi mezőnyben negyedik helyen végzett.

2016-ban elsőként haladt át a célvonalon a Közép-Európai Túraautó Bajnokság sprint és endurance kategóriájában. 2018-ban a magyar autósport történetébe írta be magát örökre, mint az első és egyben legfiatalabb női versenyző, aki részt vett nemzetközi F3-as bajnokságon. Tavaly pedig részt vett az első W Series versenysorozatban,amelynek egyik legfontosabb célja, hogy a női pilótáknak is esélyük legyen később eljutni az F1-be. Összesítésben végül az angol Jamie Chadwick állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Oldal: 1 2 3

Kámány Andrea

Friss

  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.
  • Autók

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!

A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…

2026. 10. 31.
  • Egyéb

Van, aki tortát kap a születésnapjára, Drake egy ritka Ferrari Testarossát

Egy kerek születésnap különleges ajándékot érdemel, Drake esetében pedig egészen magasra került a léc. A…

2026. 10. 31.
  • Autók

Babakék doboz, színes egyéniség – Kia EV2 SR Earth teszt

A Kia EV2 Frost Blue fényezésével hamar megszerettette magát: végre egy kisautó, amelynek a színválasztásánál…

2026. 10. 30.
  • Lifestyle

Mélypontról Hollywoodig: Budapesten járt a Mortal Kombat kétméteres óriása

A Mortal Kombat II sztárja, Martyn Ford Budapestre látogatott, ahol a Superior14 új nemzetközi márkanagyköveteként…

2026. 10. 30.
  • Tech

Felrázzák, lefagyasztják, majd megsütik: így tesztelik az autók alkatrészeit

Mediterrán nyár, skandináv tél, folyamatos rázkódás, homok, sár, savas eső – bele sem gondolunk, mi…

2026. 10. 30.