Egy logó evolúciója, avagy hogyan hódította meg a Nissan a Napot

Írta:
Kámány Andrea

A több, mint 80 évnyi autóipari múlttal büszkélkedő Nissan logó elképesztő fejlődésen ment keresztül az évek során. Márkaidentitása azonban mit sem változott. A Nissan ma is ugyanúgy a „Nap terméke”, mint majd egy évszázaddal ezelőtt.

Az örök érvényű Nissan jelkép

A japán karakterekkel írott Nissan lefordítva annyit tesz: Naptermék, avagy a Nap születése. Története pedig a 30-as években kezdődött. Yoshisuke Aikawa egyesítette a Tobata Foundry Co., Ltd. holdingját a Nihon Sangyo és Dat Motorcar Co. cégekkel. Így jött létre egy közös fúzió, melynek eredménye a Nissan névre keresztelt vállalat lett. A megalakult cég együttesen kezdte el árulni a Nissan és Datsun járműveket. Ehhez azonban szükségük volt egy márkalogóra, amelyet ekkora még a Datsunk dizájnjából örökítettek át. Felhasználták a márka emblémájának motívumát és stílusát is. Így jött létre az első logó: egy kék téglalap és a márkanév bevésett fehér betűkkel, valamint egy vörös kör a háttérben, ami a felkelő Napot szimbolizálta.

A Nissan legelső márkalogója

David Bihanic professzor, a grafikai szimbolizmus szakértője később megerősítette, hogy már az első márkalogó is emblematikusan utal a márka japán gyökereire, mely rokon értelmű a japán zászlón jelen lévő vörös koronggal. Az első márkalogót egészen az 1970-es évekig használták. Azóta összesen négy újra-vizionálás történt, de mégis mindegyik logó meg tudta tartani szerves kapcsolatát a cég örökségével és kultúrájával.

Eltérő Nissan logó, eltérő embléma

Ahogyan a járművek egyre inkább fejlődtek az évek múlásával, megjelent egy új igény is. Az autógyártók szerették volna, ha a járműveken szereplő márkaemblémák kortárs stílusban tükrözik a nevüket, elválasztva a stabilabb, tradicionális márkalogótól. A Nissan pedig igyekezett mindent megtenni, hogy elégedettséget érjen el, ezért emblémák egész sorát vonultatta fel, eltérő grafikai stílusokban.

A Nissan emblémák legjobb példái a 20. század közepéről származnak. A formális, nagybetűs NISSAN embléma megszokottá vált az 50-es években, ám mégis felváltotta a dőlt betűstílus a 60-as években. Ez a változás a mozgalmasság érzetét adta egy olyan időszakban, ahol az autóbirtoklás vágya virágzott és a személyes szabadság felértékelődött. Az 1960-as években megjelent logó esetében már a nagybetűs N-t is elhagyták.

Az 1956-os márkajelzés

A Nissan logójának története a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Összement a GT-R? Apró Suzukikból építettek miniatűr japán sportautókat

A Nissan Skyline GT-R általában komoly teljesítményt és tekintélyes megjelenést jelent. A Pocket Bunny építései…

2026. 11. 08.
  • Autóvilág

Mission Matcha és Cold Press Carrera: már a kávészünetet is a Porsche tervezi

Egy Carrera hideg habbal, vagy inkább egy kókuszvizes Mission Matcha? A Porsche körül most azok…

2026. 11. 08.
  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.