Félmillióan utaztak vonattal Balatonra az elmúlt egy hónapban, sikeresek az új balatoni jegytípusok, és a megnövelt szállítókapacitásnak köszönhetően folyamatosan emelkedik a vonatozó kerékpárosok száma is.
A Balaton déli partjára 335 ezren, az északi partra pedig közel 164 ezren érkeztek vonattal az elmúlt egy hónapban, ez is jól példázza, milyen népszerű a vonatos utazás. A MÁV-START több új jegytípust vezetett be. Például már lehetőség van a Balaton 24 és a Balaton 72 jegyekkel is utazni, bevezetésük óta már ötezernél is több kelt el belőlük. Az étkezőkocsikban az utasok átlagosan 1390 forintért fogyasztottak a streetfood jellegű ételekből. A különböző burgerekből a szezon kezdetétől az első hónapban már 649, csapolt sörből pedig 2107 korsó fogyott.
A MÁV-START folyamatosan bővíti a kerékpárszállítási szolgáltatását a növekvő igényeknek megfelelően. Ezt évente több mint háromszázezren veszik igénybe országszerte, a vasúttársaság 655 kerékpárszállító funkcióval is rendelkező járművén. A vonatos utazás egyik kiemelt célpontja – bringával is – a Balaton-part. Itt a közelmúltban végrehajtott pályafejlesztésekkel megtöbbszöröződött a vasúti kínálat, a kerékpárszállítási kapacitás, és rövidült a menetidő. 30-45 perccel közelebb került a térség a fővároshoz. Nyáron már mintegy 24 ezer biciklit szállítottak a vonatokon, majdnem negyedével többet, mint tavaly.
A vasúttársaság továbbra is arra kéri az utasokat: a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV-applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.
Forrás: MTI
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…