Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a cirkuszi munkát maguk mögött hagyva szafariban tölthetik megérdemelt pihenésüket. 2022 egyik kiemelt turisztikai látványossága, Magyarország egyetlen autós szafari- és élményparkja április 14-től várja látogatóit Nagykőrösön, Budapesttől kevesebb mint egyórányira. Ne hagyd ki élménybeszámolónkat: Szafaripark: nézd meg a parkban készült videónkat!
A parkban közel kétszáz állat éli mindennapjait szabadon, amelybe mi is bepillantást nyerhetünk saját autóinkból. A közel három kilométer hosszú útvonalon valódi szafarihangulat várja az érkezőket. A szafaripark először 2020-ban nyitotta meg kapuit, egy év kihagyás után most végleges helyre költöztek, ahol minden eddiginél izgalmasabb programokkal várják az érdeklődőket. A helyszín kiválasztásakor elsődleges szempont volt, hogy biztosítani tudják az összes vadállat számára az ideális környezetet, ahol természetközeli, tágas területen, kellemesen élhetik mindennapjaikat, miközben a közönséggel való kapcsolatuk is megmarad. Körültekintő keresést követően Nagykőrösre esett a választás, ahol még szebb, még nagyobb hely áll rendelkezésre az állatoknak.
A hatalmas területen az autós szafari mellett egy élményparkot is létrehoztak, ahol egésznapos programok várnak mindenkit. A harmincméteres óriáskerékről, a Safari Eye-ról madártávlatból csodálhatjuk meg az elénk terülő egzotikus látványt; az állatsimogatóban az autóból kiszállva közvetlen közelről lehet találkozni olyan állatokkal, mint például a kenguru vagy a láma. Emellett a cirkuszsátorban az artisták naponta többször, negyvenperces műsorral szórakoztatják a nagyérdeműt, és a műsor végén a gyerekek kipróbálhatják a cirkuszi eszközöket. A sok érdekes program és látnivaló után egy kellemes sétára is lehetőség van a területet körülölelő tó partján.
Programajánló:
A Renault Clio mindig is a praktikum és a karakter találkozási pontja volt, de a…
A dízel ma olyan, mint az a régi barát, akire a társaság már ferde szemmel…
A 2026-os Brüsszeli Autószalon első nagy dobása egyértelműen a Kia EV2 lesz: a márka legújabb,…
Elsőre csodás ajándéknak tűnhet Karácsonyra, de egy négylábú érkezése hosszú távú, akár 10–15 évre szóló…
Egy bemutató, amely új korszakot nyit Las Vegas fényei ritkán halványulnak el, de a Mercedes-Benz…
Képzeld el, hogy egy olyan motorra ülsz fel, amely első ránézésre nyugodt és visszafogott, mégis…