60 éves az ország egyetlen vidámparkja – Nyitás május 9-én!

Írta:
Drive Me Baby

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. május elsején nyitotta meg kapuit először a debreceni Nagyerdőben az akkori nevén Lúdas Matyi Vidámpark. A ma már a Nagyerdei Kultúrpark néven ismert állatkeret és vidámparkot évente több mint 140 ezer látogató keresi fel. A vidámpark 21 játékával (többek között Elvarázsolt kastéllyal, dodzsemmel, Óriáskerékkel, Kisvasúttal) jelenleg az ország egyetlen állandó szórakoztató parkja.

Hamarosan újra nyit a debreceni vidámpark

„A Nagyerdei Kultúrpark vidámparkja és az állatkert a járványhelyzet miatt március 17-e óta zárva tart. A járványügyi enyhítő rendelkezéseknek köszönhetően – a közegészségügyi intézkedések betartásával – az állatkert május 4-től fogad újra látogatókat, a vidámparkban pedig a jubileumi szezon május 9-én kezdődik” – ismertette az igazgató, Nagy Gergely Sándor.

A kényszerleállást az intézmény próbálta a lehető legjobban kihasználni. A zárva tartás alatt alapos gépészeti karbantartást követően több játékelem külsőleg is megújult, hogy most teljes pompájában köszöntse a szórakozni és kikapcsolódni vágyó nagyközönséget.

A nagy becsben őrzött ipartörténeti értékű lovasforgó békebeli paripái restaurálásukat követően újra régi pompájukban tündökölnek. Emellett a családok egyik nagy kedvence, a kacsavonat is megszépülve várja visszatérő és új utasait. A kor elvárásainak megfelelően a debreceni vidámpark tavaly több kényelmi szolgáltatást is bevezetett: immár online is megvásárolható az állatkerti és a vidámparki belépő. Továbbá a park teljes területét ingyenes látogatói wifi-hálózat fedi le.

A látogatók egyik kedvence a Kukac (Fotó: theamusingzoo/Instagram)

Nagy Gergely Sándor hozzátette: az elmúlt évtizedekben látogatók generációi nőttek fel örök élményeket szerezve a vidámparkban, amely a régió egyik meghatározó turisztikai-, szabadidős- és szórakoztató intézményévé nőtte ki magát.

A parkban az idei szezonban sem lesz hiány újdonságokból. Az akrobatikus mozgásformák iránt érdeklődők már a nyitóhétvégén is próbára tehetik magukat a park legújabb attrakcióján, a négyszemélyes bungee-trambulinon.

A járványügyi korlátozó intézkedések enyhítésével több vidéki nagyváros, így Debrecen is lassan, de biztosan visszatér a régi kerékvágásba. Ez alól kivételt képez egyelőre a debreceni Wizz Air bázis, ami még zárva tart. Pár hete pedig arról írtunk, hogy a koronavírus-járvány ellenére sem állt le a Debrecenben épülő BMW-gyár építése.

Forrás: MTI, Nagyerdei kultúrpark

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.