hajdú péter barátnője apa gyereke
(Fotó: Hajdú Péter/Instagram)

Hajdú Péter és Láng Eszter öröme szinte leírhatatlan, ugyanis babát várnak. Az elmúlt évek során több nehézséggel is meg kellett küzdenie a párnak, de úgy tűnik, végre van esélyük a boldogságra. Hajdú Péter így harmadszor is apuka lesz, hiszen előző házasságából két gyermeke született. Ez is érdekelhet: Ciprusi nyaralás alatt kapta el a koronavírust Hajdú Péter és barátnője

Hajdú Péter párja veszélyeztetett terhes, tavaly már volt egy vetélése

Eszter tavaly nyáron ikrekkel volt állapotos, azonban rövid időn belül elvetélt, ami a párt érthetően megviselte, hiszen már régóta terveztek közös babát. Ezért aztán teljesen érthető, hogy az újabb baba reményét csodaként élik meg. A Blikk értesülései szerint már túl vannak a várandóság kritikus időszakán, így tényleg úgy tűnik, végre valóra válhatnak álmaik, és szülők lehetnek.

„Valóban nagyon boldogok vagyunk, mert igen, igaz a hír, babát várunk – erősítette meg Hajdú Péter a hírt. – Már túl vagyunk a kritikus időszakon és bízunk abban, hogy ezek után is minden rendben lesz.” Ezzel a műsorvezető arra utalt, hogy nemrég a nyaralásuk alatt elkapták a koronavírus delta-variánsát annak ellenére, hogy mindketten be voltak oltva, így aggódtak, hogy ez a baba életét veszélyezteti. Szerencsére már túl vannak a betegségen, Eszternek csak a reggeli rosszulléttel kell megküzdenie.

“Szerencsére kiderült, hogy minden rendben van, a vírustesztem pedig most már negatív. Rögös út vezetett a boldogsághoz, és ugyan vannak természetesen a terhességgel járó rosszulléteim, de nem bánom, hiszen nagyon régóta vártunk erre” – mesélte Eszter.

A kis jövevény lesz Hajdú Péter harmadik gyermeke, előző házasságában született gyermekeit volt feleségével együtt közösen nevelik.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •