Műtüdővel próbálják megmenteni Csollány Szilveszter életét

Írta:
Drive Me Baby

A hét elején az egész országot sokkolta a hír, miszerint Csollány Szilveszter súlyos állapotban, intenzív osztályon küzd az életéért. Az 51 éves olimpikon tornász koronavírus-fertőzéssel került kórházba, múlt héten még Sopronban ápoltak, azóta – állapotának romlása miatt – Budapestre kellett szállítani. Ez is érdekelhet: Csollány Szilveszter elkapta a koronavírust, intenzív osztályon ápolják

Csollány Szilveszter állapota nem javul

Csollány Szilveszter nagyjából három hete kapta el a koronavírust, egy héttel ezelőtt kezdett romlani az állapota, ekkor Sopronból Budapestre szállították. Az egykori élsportoló családja továbbra sem árul el részleteket, azonban sajtóértesülések alapján az állapota súlyos, az életéért küzd.

A Blikk értesülései szerint Csollányt most egy úgynevezett ECMO kezelésnek vethetik alá. Az ECMO, vagyis az extrakorporális membránoxigenizáció lényegében műtüdőeljárás, amely a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását. Mivel ez egy nagyon megterhelő folyamat, így az ECMO-bevatkozást jellemzően csak fiatalabb, jobb fizikai állapotú betegeken szokták csak végezni. Mint írják, az országban 30-40 ilyen gép található.

Az alábbi híreket se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Még csak most jön az igazi nyári próbatétel: készítsük fel az autót a további hőségre és a hirtelen viharokra!

A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.

2026. 07. 23.
  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.
  • Gasztro

Sosincs időd reggelizni? Íme néhány alternatíva, amit pillanatok alatt, akár előző este elkészíthetsz

Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.

2026. 07. 22.
  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.
  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.