Bár ki lehet rakni rá az Eladó-táblát, a Troglodita villa inkább egy műalkotás, semmint eladásra szánt ingatlan. A monacói luxusbarlang 20 hónap alatt épült meg, árát 30-40 millió euró (9,7-12,9 milliárd forint) közé becsülik.

Az eredeti felszínét építették vissza

Az ökovillát egy sziklába faragták Monacóban. “A hagyományos házakkal ellentétben, ahol falakat húzunk fel, padlókat fektetünk le, és minden egyes elemet hozzáadunk az épülethez, itt leástunk a talajba, kerestük a tereket, megmunkáltuk az anyagot” – mondta Jean-Pierre Lott építész, aki kollégájával, Patrick Raymonddal közösen álmodta meg az innovatív épületet. A villa megépítéséhez a szikla jelentős részét el kellett távolítani, az emeletek kialakítását követően azonban betonból visszaépítették az eredeti felszínt annak minden hasadékával, növényzetével együtt.

A monacói luxusbarlang megismételhetetlen

A nagyjából 220 négyzetméteres Troglodita villa – a troglodita egyébként barlanglakót jelent – hat emeletén három hálószoba és három fürdőszoba található. A szikla mélyén egy hatalmas medencét alakítottak ki. A villa áramellátásáról napelemek gondoskodnak, az épületszerkezetbe egy miniatűr víztisztító-rendszert építettek bele és az ingatlan szénlábnyomának csökkentéséért speciális fűtőrendszert alakítottak ki. Az építészpáros szerint a munkálatok hossza és a felszerelések költsége miatt a monacói luxusbarlang nehezen megismételhető.

Jártunk már luxushotelben Grúziában, ami szintén levett a lábunkról, de ilyen épített csodát keveset láttunk még.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •