Tizedik alkalommal diagnosztizálták bőrrákkal Miló Vikit

Írta:
Drive Me Baby

„Hamarosan műtenek, mert három hete újabb foltot találtam a mellkasomon” – vallotta be a Blikknek Miló Viktória ökölvívó, aki sokadszorra fekszik kés alá folyton kiújuló bőrrákja miatt. A jelenleg személyi edzőként dolgozó sportoló pár hete újabb rosszindulatú elváltozást fedezett fel a testén, így ez már sorban a tizedik alkalom, hogy meg kell küzdenie a bőrrákkal. A 43 éves Miló Viki 2009 óta küzd a betegséggel, a mostani lesz az ötödik műtétje, így ő saját példájával mutatja meg, mennyire fontos a rendszeres anyajegyszűrés. Ez is érdekelhet: Pataki Zitát rosszindulatú bőrrákkal műtik

Miló Viki már nagy gyakorlattal ismeri fel a gyanús elváltozásokat a bőrén

„Sajnos, ahogy öregszem, egyre nagyobb az esélye, hogy gyanús elváltozást találnak. Most már negyedévente járok szűrésre, amelynek a fontosságát nem győzöm eleget hangsúlyozni. Emellett figyelem a bőröm, mert ebben már nagy gyakorlatom van. Így szúrtam ki azonnal, hogy valami nincs rendben, főleg azért, mert a szeptember eleji szűrésen még csak jelen sem volt az a folt, amely miatt most orvoshoz fordultam.”

Miló Viki azt is elmondta, hogy nem a műtéttől tart a leginkább, sokkal inkább az azt követő várakozásra, amíg megjön az eredmény. „Az maga a pokol. Egyébként is 12 éve élek azzal a tudattal, hogy bármikor kiújulhat a bőrrákom, de próbálok mindent megtenni, hogy megelőzzem a nagy bajt. De ez a folt most nagyon gyorsan nő, ezért megijedtem. A várakozás az eredményre pedig őrjítő lesz” – árulta el a sportoló, akinél legutóbb tavaly decemberben újult ki a betegség.

Az alábbi sztárhírek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.