Megnyílt a World Press Photo 2020 kiállítás – Magyar fődíjas is van!

Írta:
Drive Me Baby

A World Press Photo harmadik alkalommal fogadja a közönséget a Magyar Nemzeti Múzeumban. A gyakran megrázó pályaműveket bemutató tárlatot idén több kísérő kiállítás egészíti ki: a „Digital Storytelling” verseny díjazottjai mellett Tóth József (Füles) PÉLDA-képeim és a Next-Image Mobilfotó című kiállításot is megtekinthetik.

World Press Photo 2020

Soha nem volt még ilyen nagy szükség hiteles képekre és történetekre. A kiállítás és a digital storytelling filmek fontos ismeretekkel szolgálnak napjainkról, olyan történeteket vonultatnak fel, amelyek megállásra, átélésre, gondolkodásra és együttérzésre késztetik a nézőt. A látogatók az évről évre megrendezett kiállításon olyan eseményeket ismerhetnek meg, amelyekre máskülönben nem figyelnének fel.

Yasuyoshi Chiba „Egyenes hang” című fotója nyerte el idén a World Press Photo Az év fotója díját. A képen látható fiatal férfi tiltakozásból verset szaval a szudáni Khartoumban.(Fotó: wordpressphoto.org)

A benevezett képekről a fotózás neves szakembereiből álló zsűri dönt, amely minden évben új tagokból áll. A zsűritagok függetlenek a World Press Photo Foundationtól, és kizárólag a zsűri választhatja ki a díjra méltó fotókat. Az elbírálás szempontjai a pontos, tisztességes és magával ragadó mondanivaló a világról. Minden versenyző elfogadja az etikai kódexet, és minden díjazott kép szigorú ellenőrzési folyamaton megy át, hogy egészen biztosak lehessünk benne, a fotós valóban szemtanúja volt a jelenetnek.

A versenyben idén is van magyar díjazott: Esther Horvath a környezet kategóriában kapott első díjat (lásd: kezdőkép).

Világszerte négymillió látogatót vonz

A kiállítás 151 felvételét a nemzetközi zsűri 73 996 fotóból válogatta. Az utazó kiállítást világszerte 120 helyszínen több mint négymillióan tekintik meg. Az elmúlt két évben a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás világviszonylatban a második leglátogatottabb volt. A világszerte 120 városban bemutatott válogatás Magyarországon 2020. szeptember 24-től október 25-ig tekinthető meg.

Az amszterdami székhelyű World Press Photo Foundation már több mint hat évtizede működik független, nonprofit szervezetként. Védi a sajtófotózás elengedhetetlen feltételeit: a szólásszabadságot, az információszabadságot és a sajtószabadságot.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.