Közösségi terek

Az természetes, hogy a maszkhasználat minden alkalmazott számára kötelező, a vendégek felé pedig akkor elvárás, ha közösségi tereket (pl. lobbi, edzőterem, spa) használnak.

Az étkeztetést a legtöbb helyen csúsztatva oldják meg, vagyis a vendégeknek jelezniük kell, mely idősávban kívánnak reggelizni, ebédelni, vacsorázni. És elvileg csak ebben az intervallumban fogadja őket az étterem.

felvonó lift fertőtlenítés
A felvonó használata például csak abban az esetben javasolt, ha biztosított annak rendszeres fertőtlenítése. (Fotó: Freepik)

Azt is meg kell fontolnunk, mikor szeretnénk szaunázni, gőzbe menni, úszni, mert a wellness-részlegekben létszámstop, esetenként zárlat van. Ez persze nem meglepő, hiszen a vírus imádja a párás levegőt, és remekül tudna átvándorolni egyik emberből a másikba.

Akármennyire hasznos a Covid-kézikönyv, tartalmaz néhány érdekes, szinte kivitelezhetetlen javaslatot is. A felvonó használata például csak abban az esetben javasolt, ha biztosított annak rendszeres fertőtlenítése és a vendégek közötti 1,5 méteres távolság betartása (kivéve az egy háztartásban élők), ami valljuk be, a legtöbb lift esetében megoldhatatlan.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3