Keitarou Hinoue kedvencei

A kérdésre, hogy nevezze meg kedvenc Lexus utasterét, Hinoue gyorsan és egyértelműen így válaszol: a 2018-as LS. Ez volt az első Lexus, amin dolgozott: “Mivel azonnal a csúcsmodellen dolgozhattam, rögtön mindent bele kellett adnom. Idősebb kollégáim rengeteget segítettek, így a Lexus legjobb tradíciói vegyülhettek egy fiatal elképzeléseivel; egy olyan emberével, akit még nem kötöttek a megszokások, így bátran állt elő a legvadabb új ötletekkel” – árulja el Hinoue. A legjobb külső formatervnek a 2017-es IS szedánt tartja, “mert az IS sarkallt engem arra gimnazistaként, hogy a Lexus tervezője legyek.” A jövőbe tekintve a Lexus formatervezője úgy véli: az autó és vezetője közötti kapcsolat, az együttműködés az új lehetőségek kulcsa. Az, amit a japánok úgy hívnak: “aisha”. (Ha egy japán így nevezi az autóját, az valami olyasmit jelent, hogy imádja, és ragaszkodik hozzá.)

lexus hinoue
Az elektromos hajtás terjedésével az utastér egyszerűbbé válik, ez szabadabb kezet ad a tervezőknek

Ilyen lesz a jövő autója

“Az autózás és maga a közlekedés is óriási változás küszöbén áll. Az elektromos hajtás terjedésével vélhetően az autók utastere is sokat egyszerűsödik majd, miközben megnő és jobban kihasználhatóvá válik a belső tér. Éppen ezért úgy gondolom, hogy e terek minősége különösen fontos lesz. Különös figyelmet szeretnék fordítani a használók igényeinek sokszínűségére, annak érdekében, hogy a lehető legtökéletesebb utastereket alkothassuk meg számukra. Amikorra minden autó elektromos hajtásúvá és önvezetővé fejlődik, járműveink felépítése is alapvetően átalakul majd. Utasterük egyszerűbbé, letisztultabbá válik. Úgy gondolom, ez szabadabb kezet ad nekünk tervezőknek, mert hát miért is ne alkothatnánk személyre szabott, vagy személyre szabható autóbelsőket? Én nagyon szeretném, ha lehetőségünk lenne ilyesmire” – fogalmaz lelkesen a Lexus formatervezője.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3