Legördült a szalagról az első hibrid Mercedes a kecskeméti gyárban

Írta:
Drive Me Baby

A Mercedes-Benz folyamatosan bővíti a Plug-in Hybrid hajtással rendelkező EQ Power kínálatát. A vállalat kompaktautó-családjának két hibridmodelljét, a CLA 250 Coupét, a CLA 250 e Shooting Brake-etis kizárólag Kecskeméten kezdték gyártani. Az első hibrid Mercedes egy magyar tulajdonosé lesz.

Hónapokon át tanulták a hibrid Mercedes gyártását

Tavaly háromszor kezdődött meg új modellek sorozatgyártása a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban. Az új CLA Coupé-t előbb az új CLA Shooting Brake, majd ősszel a Mercedes-AMG Performance verziói követték. A termelés a világjárvány ellenére az idei évben is sikeresen zajlik. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában április 28. óta a gyártás fokozatosan indult be.

Először készüknek a hibrid modellek Kecskeméten

Minden új gyártásindítás komplex előkészületeket igényel, ugyanakkor a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake esetében ez fokozottan igaz volt, hiszen ezúttal hibrid Mercedes modellek sorozatgyártásáról van szó, amelyek először készülnek Kecskeméten. A gyártásban résztvevő munkatársakat hónapokon keresztül képezték a hibrid modellek esetében alkalmazott egyedi munkafolyamatokra és a gyártásindulást megelőzően több mint 2000 munkatárs részesült speciális munkavédelmi oktatásban. Emellett újdonság még például, hogy a csarnokon belül, azokon a munkaterületeken, ahol a munkatársak dolgoznak az autón, kizárólag elektromos hajtással működnek ezek a gépkocsik.

A munkatársak és partnerek egészsége továbbra is fontos a vállalat számára

A gyár történetében most először, a sorozatgyártás megkezdése előtt már több mint egy évvel Kecskeméten, egy erre a célra kialakított csarnokban épülhettek meg az első prototípusok. A hibrid Mercedes modellek gyártása nagy előrelépés a gyárban működő folyamatfejlesztői tevékenységben.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.