Így nyaralunk idén: Tarol a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó

Írta:
Drive Me Baby

Idén nyáron is abszolút sláger a Balaton a magyar utazóközönség körében. Az összes szállásfoglalás több mint harmada szól ide. A magyar tengert népszerűségben szorosan követi a Velencei-tó és a Tisza-tó. Mutatjuk, melyek a legnépszerűbb balatoni települések, és mely városokat választják azok, akik kisebb tavainknál töltik a jól megérdemelt pihenésüket.

Az augusztus 20-i hétvége teltházas lesz a Balatonon

A Szállás.hu adatai alapján átlagosan 3 éjszakára foglalnak a magyarok idén nyáron a Balaton térségében, és 3 fős társaságok, családok érkeznek. A legnépszerűbb települések élmezőnyében Siófok, Balatonfüred és Hévíz végeztek. Tavalyhoz képest kb. 12%-kal nőtt a foglalások száma. „Több partnerünk azt a visszajelzést adta, hogy 70-90 százalékos a foglaltságuk júliusban és augusztusban” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója.

Strandolás, lángos, vízibicikli – még mindig ezek a Balatoni nyaralás „fő kellékei” fotó: Pixabay/Sztrapacska74

Részben a Covid-19-nek köszönhetően idén júniusban és júliusban 0,8 százalékponttal nőtt az apartmanokban, 1,5 százalékponttal a vendégházakban, és 2,3 százalékponttal a panziókban eltöltött vendégéjszakák aránya a tavalyi év azonos időszakához képest a magyar tenger partján. Ezzel szemben 5 százalékponttal csökkent a hotelekbe szóló vendégéjszakák száma.

Több apartman, kevesebb hotel

„A népszerű balatoni települések közül a balatonszéplaki apartmanok átlagára a legmagasabb (10 281 Ft/fő/éj), ezt követi Tihany (8806 Ft/fő/éj), Siófok (8314 Ft/fő/éj), Badacsony (8159 Ft/fő/éj) és Balatonfüred (8123 Ft/fő/éj)” – mondta Kolma Kornél, az apartman.hu vezetője. Azoknak a magyar családoknak, akik a lehető legolcsóbban szeretnék kihozni a balatoni nyaralást, Balatonrendesen (4199 Ft/fő/éj) és Balatonkeresztúron (4906 Ft/fő/éj) érdemes szállást keresniük a szakember szerint.

A következő oldalon megtudhatod, melyek a legnépszerűbb balatoni települések.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…

2026. 09. 01.
  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

Szex a volán mögött: így lett vége a turistapár kalandjának

Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

1,5 millió dolláros körforgalom a semmi közepén: Magyarország megépítette a világ legfeleslegesebb útját

Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…

2026. 08. 30.
  • Autók

A koreai luxus új szintje: 666 lóerős óriással támad a Genesis GV90

A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…

2026. 08. 30.
  • Autók

Kicsi autó, nagy terv: Európába készül a Suzuki új elektromos modellje

A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…

2026. 08. 29.