BKK tömegközlekedés
A Nekem Budapest című csatorna elérhető több platformon; fotó: BKK

Újabb felülettel bővíti kommunikációs eszköztárát a Budapesti Közlekedési Központ. Röviddel a honlapjának megújítását követően Nekem Budapest címen közlekedési podcastot indított a vállalat, amelyben a fővárosi közösségi közlekedés kulisszái mögé tekinthetnek be a hallgatók. Az első adásban az M3 metró pótlásáról beszélget Borsi Dávid, a BKK szóvivője azokkal a kollégákkal, akik jelentős szerepet töltöttek be a forgalmi és a tájékoztatási rendszer kialakításában. A Nekem Budapest első adása már elérhető a BKK új weboldalán és a főbb podcast platformokon.

Először a metrópótlókkal foglalkozik a BKK podcastja

A Nekem Budapest című csatorna elérhető több platformon, így a Spotify-on, a Deezeren, a Soundcloudon és az Anchoron. Hamarosan az Apple podcastokban is hallható lesz. A rendszeresen jelentkező műsorban olyan témákról beszélget Borsi Dávid, a BKK szóvivője, amelyekről eddig nem esett szó kellő mélységben. Betekintést engednek a BKK kulisszái mögé és szakértőkkel járják körbe a közlekedéssel kapcsolatos témákat: legyen szó forgalomcsillapításról, megosztáson alapuló járművekről, a közösségi közlekedés fejlesztéséről vagy beruházásokról. A podcast a BKK új weboldalán is elérhető.

metrópótlók BKK podcastja
Sok kérdést vet fel a metrópótlás most, hogy újítják az M3-as vonal középső részét; fotó: BKK

Az első rész rögtön egy nagyon aktuális témával foglalkozik: november 7-én elindult az M3 metró középső – a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti – szakaszának a felújítása, ezzel egyidőben a metrópótlás is. Azt mindenki evidenciaként kezeli, hogy a metrópótlók csúcsidőben 45 másodperces követési távolsággal közlekednek, és a BKK számos alternatív közlekedési módot biztosít ügyfeleinek. Azzal azonban sokan nincsenek tisztában, hogy mekkora munka van e szolgáltatás kialakítása mögött, akár a forgalmi szervezésben, akár az ügyféltájékoztatásában. Ebbe a témába enged betekintést a Nekem Budapest első adása, amelyben Tarsoly András, a BKK közlekedésszervezési vezetője, Kardos Zoltán, a BKK Info vezetője és Győrfi Péter, a BKK tájékoztatásért felelős vezetője mesél a szakterületeik feladatairól.

Megújultak a BKK felületei

A BKK indén februárban elindította online felületeinek teljes megújítását. Ennek első lépéseként a társaság Facebook-oldala változott meg alapjaiban. Március óta új típusú, új hangvételű tartalmakkal találkoznak az oldal követői, illetve külön oldalra kerültek az aktuális forgalmi információk. Nyár óta aktívabbá vált a BKK TwitterInstagram és Linkedin-oldala.

Nemrég pedig külön csatornát kapott Borsi Dávid, a BKK szóvivője, ezzel is közvetlenebbé, személyesebbé téve a társaság kommunikációját. Ennek a megújulási folyamatnak a legutóbbi lépése a BKK teljesen újjászületett weboldala is.

Itt pedig azt tudod elolvasni, hogy vajon miért növesztettek bajszot a budapesti villamosok?

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •