A koronavírus-járvány ellenére sem áll le a debreceni BMW-gyár építése

Írta:
Drive Me Baby

Továbbra is a terv szerint halad a debreceni BMW-gyár építése. A cég nem tervezi a munkálatok beszüntetését, még annak ellenére sem, hogy a koronavírus rohamos terjedése miatt lényegében az összes európai és a hazai autóipari cégek sorra jelentik be a gyárak leállását. Sőt, az építkezés mellett, a munkaerő-toborzás is folyamatos.

Salgó András, a BMW Group Magyarország kommunikációért felelős vezetőjének elmondása szerint Debrecen városa jelenleg is dolgozik annak az ipari parknak a kialakításán, amely többek között a hazai BMW-gyárnak is otthont fog adni. Salgó András azt is kihangsúlyozta, hogy a gyárral kapcsolatos építkezés megkezdését jelenleg nem befolyásolja a kialakult helyzet.

A leendő BMW-gyár helyszínén az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben már 2018 utolsó negyedévben elkezdték a tereprendezést és földmunkálatokat. Ezekkel 2020 éve elejére végeztek. Így ez év februárjában megkezdődhettek a cölöpözési és alapozási munkálatok is. Ezek alapján eddig a beruházás az eredeti terv szerint halad, amennyiben ez továbbra is így marad, úgy a gyár konkrét építése várhatóan 2020 tavaszán kezdődhet el.

Munkagépek dolgoznak a leendő BMW-gyár építési területén Debrecen közelében 2019. szeptember 23-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A cég hivatalos közleménye szerint a Hajdú-Bihar megye székhelye tökéletes választás a bajor prémiumgyártó számára. Debrecen elsősorban kiváló infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a beszállítói hálózatba való optimális integrálhatósága okán mutatkozott előnyösnek. Nem utolsósorban pedig a térség magasan képzett munkaerőpiaca is kulcsfontosságú tényező volt a lokációválasztásnál.

A koronavírus-járvány további terjedésének megakadályozása természetesen a BMW számára is kiemelt fontosságú, így például a jelenleg is tartó munkaerő-toborzás az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) mindenkori higiéniai javaslatainak betartása mellett zajlik – erősítette meg a BMW Magyarország szóvivője.

Magyarországon hétfőtől a győri Audi-, az esztergomi Suzuki-, a szentgotthárdi Opel- és a kecskeméti Mercedes-gyár is felfüggeszti a termelést. A leállást eredetileg két hétre tervezték, azonban ez a koronavírus-helyezettől függően változhat.

Forrás: Népszava, MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.