Egyéb

Ezek lettek a legjobb környezetbarát autók a Green NCAP szerint

Írta:
Kámány Andrea

A Green NCAP nyilvánosságra hozta a legjobb környezeti eredményekkel rendelkező autók listáját. A tesztelésben összesen 25 új autó vett részt, köztük első alkalommal plug-in hibrid elektromos járművek is. Mutatjuk, milyen környezetbarát autók kerültek a listára.

Ők a környezetbarát autók abszolút győztesei

Azt eddig is tudtuk, hogy az egyik legkörnyezetbarátabb autó az elektromos hajtáslánccal rendelkező jármű. Kérdés azonban, hogy mindegyik környezettudatos autó képes-e ugyanazt a környezetvédelmi szempontot biztosítani? Vagy esetleg bizonyos járművek több előnyt kínálnak ezen a fronton? A Green NCAP kutatásából ez is kiderült.

A tisztán elektromos autók kategóriájában az egyértelmű győztes, amely a maximális 5 csillagos értékelést kapta, az ID.3. A Volkswagen első, tisztán elektromos modellje lényegében egyből az élre tört. Nem mondhatnánk, hogy meglepődtünk rajta, mivel tesztvezetésünk alkalmával minket is magával ragadott az új technológia.

Voklswagen ID.3

A hidrogén üzemanyagcellás autó kategóriában szintén 5 csillagos eredményt ért el a Hyundai NEXO. Az akkumulátoros elektromos járművekkel szemben még annak ellenére is jól teljesített, hogy használhatóságában jobban hasonlít a mai benzines autókhoz. Az üzemanyagcellás autók ugyanis csak akkor válnak be majd igazán, ha elegendő hidrogén-üzemanyagtöltő állomás áll majd rendelkezésre.

Hyundai Nexo (fotó: wikimedia.org)

A plug-in hibrid technológia versenyzői közül a legkiemelkedőbb eredményt a maga előkelő 4 csillagjával a Toyota Prius érte el. Az eltérések egyébként ebben a kategóriában leginkább az optimális töltés utáni eredmények fényében mutatkoztak. Ennek értelmében a második helyen 3,5 csillaggal a Kia Niro, míg harmadik helyen a Mitsubishi Outlander végzett 2 csillagos értékelésével.

A plug-in hibrid kategória abszolút győztese a Toyota Prius

A lista a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Kámány Andrea

Friss

  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.