Kórházba került Esztergályos Cecília, azonnal műteni kellett

Írta:
Drive Me Baby

Esztergályos Cecília súlyos sérülést szenvedett és azonnal műteni kellett, számolt be Facebook-oldalán a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A Família Kft. bolondos anyukája egyben meg is nyugtatta rajongóit, hétfőn már mehet is haza. Ezt se hagyd ki: Súlyos balesetet szenvedett Rózsa György, szirénázó mentő vitte kórházba

A színésznő rövid bejegyzésében egyelőre csak annyit osztott meg, hogy kiugrott a csípője, amit rögtön meg is műtöttek. Azt ígéri a színésznő, ha már otthon lesz, beszámol majd minden részletről. Addig is jobbulást kívánunk!

 

Esztergályos Cecília nem érti az oltásellenes embereket

Esztergályos Cecília pár hónapja igen markáns véleményt fogalmazott meg azokkal kapcsolatban, akik nem kérnek a védőoltásból. Szavait őszintén vállalja, még akkor is, ha azzal megsért másokat. “A legfontosabb, hogy értse meg mindenki: egyetlen lehetőség van ez ellen a borzalmas vírus ellen, a védőoltás – kezdte véleményét a színésznő. Ha érdekel, mit mondott még, kattints ide.

A művésznő és korábbi színésztársai pár napja egy rögtönzött Família Kft.-találkozón vettek részt, az erről készült képet itt találod.

Az alábbi sztárhírek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.