Színházi estek várják a nézőket négy augusztusi estén a balatonfüredi Kisfaludy Színház szervezésében a Balaton-parti városban. A rendezvénysorozat első előadását augusztus 6-án, csütörtökön láthatja a közönség, jelentette be Kéri Kitti, a színház művészeti vezetője.
Elsőként Abe Burrows Kaktuszvirág című művét láthatja a közönség, amely az Orlai Prudukció vendégjátéka, a darab rendezője Novák Eszter. Az előadás főszereplője Julien, a fogorvos, aki családot hazudik magának, hogy ne kelljen elköteleződnie. Amikor végül mégis nősülne, korábbi hazugságai miatt nehéz helyzetbe kerül.
Másnap mutatják be Yasmina Reza Egy élet háromszor című művét, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában, Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Az anyai ágon magyar származású, francia írónő alkotása két értelmiségi házaspár kapcsolatát járja körül. A hétköznapinak induló történetet háromszor nézhetjük meg egymás után, mindháromszor más nézőpontból.
Joe DiPietro Ügyes kis hazugságok című művét láthatják az érdeklődők augusztus 11-én a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában. A darab egy válságba jutott házasságról szól, váratlan fordulatokkal tűzdelve.
Az utolsó színházi este augusztus 15-én lesz. Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című művét láthatják a nézők, amely a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása Tasnádi Csaba rendezésében. A darabban három korosztályhoz tartozó nő készül válóperes ügyvédhez.
A Kisfaludy Színház előadásai a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Szabadtéri Színpadán láthatók majd este fél kilenctől. Részletes programlista itt.
Ha a Balaton felé veszed az irányt, ebből a cikkünkből megtudhatod, miként alakultak idén a balatoni strandbelépők árai. Ha az érdekel, hogy hol eheted a legjobb fagyikat és ételeket, abban a Balatoni Gasztrokalauz lesz segítségedre. Ha viszont négylábú társaddal élveznéd a magyar tengert, szerencséd van, hiszen alig néhány hete nyílt a legújabb kutyabarát balatoni strand Keszthelyen.
Forrás: MTI
Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…