Az ország számos helyén érvényben maradnak a húsvéti korlátozások

Írta:
Drive Me Baby

A húsvétra meghozott korlátozó intézkedések számos turisztikailag fontos, a kirándulók által sokat látogatott településen továbbra is érvényben maradnak. A tavaszi jóidő hívó szavát nehéz megállni, azonban ne feledjük, hogy a kijárási korlátozás továbbra is érvényben van, így aki teheti, ezentúl is tartsa be a #maradjotthon felhívást.

Budapesten Óbudán a hétvégére lezárják az Óbudai-szigetet, a Római-partot és a Kossuth Lajos üdülőpartot. Ezeken a helyeken emiatt egyáltalán nem lehet majd belépni, de kutyát sétáltatni is tilos lesz. Józsefvárosban nem lesz használható az Orczy Park sem a hétvége alatt. Továbbá a főpolgármester elrendelte a Margitsziget lezárását a hétvégére, így az szombaton és vasárnap reggel 9 és este 8 között nem lesz látogatható.

Korlátozások a népszerű balatoni településeken

Lombár Gábor, a balatoni önkormányzatokat tömörítő szervezet elnöke, Balatonfenyves polgármestere szerdán az MTI-nek elmondta, hogy vannak települések, amelyek fenntartják a korlátozásokat. Aggasztó azonban, hogy több helyen, leginkább a déli parton megszűntek a Balaton-partot, kilátókat, strandokat, parkolókat érintő lezárások.

Tekintettel arra, hogy a korlátozások hatását kimondottan eredményesnek ítélték a balatoni településvezetők, Lombár Gábor azt javasolja nekik, hogy ahol feloldották, ott is hozzák vissza a húsvétra bevezetett lezárásokat. Tegyék ezt addig, ameddig a fertőződések száma növekvő tendenciát mutat az országban. Balatonfenyves is így fog tenni – jelezte.

Balatonfüredre se most látogassunk ki (Fotó: Balatonfüred.hu)

Balatonfüreden fenntartják a húsvét előtt bevezetett korlátozásokat, amelyek meghozták az eredményt: jelentősen csökkent a köztéri forgalom – olvasható a város honlapján. Továbbra is zárva tartják a 71-es főút alatti összes nagy parkolót, nem lehet megállni a Huray utcai és a Borsos Miklós utcai parkolóban, a két nagy strand parkolójában és a Zákonyi úti mélygarázsban. A város két nagy strandja az Esterházy és a Kisfaludy strand továbbra sem látogatható.

Alsóörsön zárva tartják hétvégente a város strandját és a parkolókat. Továbbá a hét minden napján le lesz zárva a Somlyó-hegyi és a Csere-hegyi kilátó. A vendéglátó- és kereskedelmi egységek elé tilos asztalokat kihelyezni, az üzletekben pedig a forgalom várható növekedése miatt a védekezési szabályok fokozott betartására kérnek mindenkit – tájékoztatott Hebling Zsolt polgármester.

Balatonalmádiban nem látogatható a Szent Erzsébet liget, az Óvári kilátó és környezete, le vannak zárva a strandok parkolói, a játszóterek és a kültéri fitneszparkok. Az üzletekben és a közforgalmú zárt helyeken a maszk viselése kötelező – közölte Kepli Lajos polgármester.

A tihanyi apátság látképe a Belső-tótól

Tihanyban le van zárva a Sajkodi strand, lezárták a település parkolóit, köztük a művésztelep feletti és a Levendulaház melletti parkolót, továbbá a játszótereket – közölte Tósoki Imre polgármester.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Share
Írta:
Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.