Ketyeg a végítélet órája: Már csak 100 másodpercünk maradt cselekedni

Írta:
Drive Me Baby

A harmadik éve áll 100 másodperccel éjfél előtt a végítélet képzeletbeli órája. Az órán az éjfél egy esetleges globális katasztrófa bekövetkeztét hivatott jelképezni. Ez is érdekelhet: Beteg gyerekeknek tervezett elektromos kisautót a Honda

A végítélet órája – vagy ahogy angolul hívják Doomsday Clock – 1947 óta létezik, a Manhattan terven dolgozó amerikai atomtudósok hozták létre, miután bevetették az első atombombát. Az óra eredetileg azt jelképezte, hogy az emberiség mennyire áll közel a globális atomháborúhoz a hidegháború korában. 2007 óta azonban már számításba veszik az éghajlatváltozást illetve az olyan folyamatokat, melyek visszafordíthatatlanul károsíthatják az emberi életet a Földön. Az elmúlt két évben az emberiséget legjobban fenyegető tényezők között helyet kapott a jelenleg is tartó koronavírus-járvány, és az egyre veszélyesebb formákat öltő álhírek terjedése is.

Az óra egyébként nem csak előre mozog, 1947 óta nyolcszor fordult elő olyan, hogy visszaállították, reagálva a világban történt pozitív eseményekre. Ilyen volt például berlini fal leomlása vagy a hidegháborút lezáró amerikai-szovjet egyezmény aláírása. A Doomsday Clock 2010 óta azonban folyamatosan közeledik a jelképes éjfélhez.

Az alábbi cikkeket se hagyd ki:

Forrás: MTI/hirado.hu

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

A Hyundai Elantra visszatér a nagyok közé – búcsú az i30-tól, új korszak a kompakt szedánoknál

A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…

2026. 06. 29.
  • Autóvilág

A nap, amikor Magyarország belépett az F1 pontszerzők közé – Baumgartner Zsolt legendás Indianapolis-i futama

Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…

2026. 06. 28.
  • Egyéb

Forró autó, forróbb valóság: percek alatt szaunává válik az utastér – így védekezhetsz a kánikula ellen

A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…

2026. 06. 28.
  • Autók

BEV, PHEV vagy HEV? – Így működnek az elektromos és hibrid autók valójában

Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…

2026. 06. 27.
  • Hírek

Szombaton ne indulj autóval a belvárosba: a Pride miatt teljesen átalakul Budapest közlekedése

Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…

2026. 06. 27.
  • Autók

Családi SUP hétvége a Tisza-tónál – Toyota RAV4 GR Sport teszt

Van az a pillanat a négynapos hosszú hétvégék előtt, amikor a ház előtt állva, a…

2026. 06. 26.