A kaliforniai Disneyland Resort az új koronavírus elleni oltások beadásának első nagy központja lesz Orange megyébe. Disneyland oltóközpont naponta többezer helyi lakost fog „kiszolgálni” a koronavírus elleni vakcinával.
A Disneyland vidámparkban – amely a világ második leglátogatottabb attrakciója – kialakított oltóközpont naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltással, további négy hasonlót terveznek még a régióban – idézte a közleményt a Variety.com.
„Orange megye legnagyobb munkaadója, a Disneyland Resort jelentkezett, hogy otthont adjon a megye első oltási szuperhelyszínének. Készen állunk, hogy vállaljuk a vakcináció monumentális feladatát. Fontos, hogy a lehető legtöbb jelentkezőt beoltsuk, ehhez pedig elegendő helyre van szükségünk” – írta Andrew Do, a megye vezetője.
A Disneyland a világjárvány miatt március óta zárva tart, a Downtown Disney elnevezésű sétáló- és bevásárlóutca – az állami előírások figyelembe vételével – már látogatható, de éttermeibe nem lehet beülni, és üzletei sem nyitottak ki mind. Az alábbi kép a bizonyíték, hogy a szűkös szórakozási lehetőségektől függetlenül a tömegek nem maradnak el.
Kaliforniában a fertőzöttek száma magasra szökött az utóbbi időben: a legnépesebb államban eddig három millióan kapták el a vírust, amibe már több mint 31 ezren haltak bele. Az Egyesült Államokban egészében összesen közel 23 millióan fertőződtek meg, és közel 400 ezren haltak meg a vírus szövődményeiben.
Forrás: MTI
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…