Hiába tréningezték, Joe Biden fiatalabb kutyája, Major alig tért vissza a Fehér Házba, ismét megharapott valakit, írja a BBC nyomán a Telex. Az amerikai elnök fogadott kutyáját március elején hasonló incidens miatt küldték vidékre.
Michael LaRosa, a first lady szóvivője azt mondta, hogy a hároméves németjuhász, Major még nem szokta meg teljesen az új környezetét, és séta közben hétfőn kapott oda valakinek. A megharapott ember, aki a Fehér Ház egy dolgozója, orvosi ellátásra szorult.
A kutyákat március elején költöztették vissza a Biden család delaware-i otthonába, miután a fiatalabb Major kisebb sérülést okozott a szövetségi titkosszolgálat egyik ügynökének. Bár hivatalosan tagadták, hogy a harapás miatt kellett elhagyniuk a Fehér Házat az ebeknek, mikor visszatértek, közölték, hogy Major kisebb pótkiképzésben részesült a távollét alatt. Visszatérésükkor a Fehér Ház szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a két kutya a jövőben is szabadon járkálhat az elnöki rezidencián. Ugyanakkor a tervek szerint időnként vissza fognak utazni a delaware-i családi birtokra.
Joe Biden és felesége két németjuhász kutyája közül a 13 éves Champ az idősebb, ő régóta él a családdal, míg Majort 2018-ban hozták el egy delaware-i menhelyről. Major a Fehér Ház első kutyája, amelyet menhelyről fogadtak örökbe. A kutyák egyébként az attrocitások ellenére meglehetősen népszerűek az interneten, saját Instagram-oldaluk is van, több mint 144 ezer követővel.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…