Ittasan törte totálkárosra autóját az ismert hazai rockzenész

Írta:
Kámány Andrea

Totálkárosra törte autóját szombat éjjel az Edda zenekar dobosa, Hetényi Zoltán. A fotókat látva pedig igazi csoda, hogy csupán zúzódásokkal sikerült túlélnie a balesetet.

Senkinek nem lett baja

Szombaton éjszaka tartott haza autójával az Edda dobosa, Hetényi Zoltán. Haza azonban már nem ért kocsijával. Az Üllői út Népliget és Ecseri út közötti szakaszán egy építkezésen felállított kerítésnek hajtott, amelyet kidöntött, majd pedig felborult az autóval. Az ikerturbós, V6-os motorral felszerelt Kiából gyakorlatilag alig maradt valami, ugyanis a zenész totálkárosra törte azt.

Elismerte felelősségét Hetényi Zoltán

A kiérkező rendőrök még a helyszínen megszondáztatták az énekest, aki készségesen együttműködött. Az eredmény azonban pozitív lett, így a sofőrt mintavételre is előállították – írja a Baleset-info portálja. A zenész néhány apróbb zúzódással megúszta a balesetet és már otthon lábadozik. A Bors megkereste az énekest az éjjel történtekkel kapcsolatban, aki egyrészt elismerte, hogy ittasan ült a volán mögött, valamint hálás a sorsnak, hogy sem ő, sem pedig más nem sérült meg a balesetben. Az Edda dobosa emellett azt is hozzátette, hogy minden tekintetben elismeri felelősségét és együtt fog működni a nyomozásban is. Hetényi Zoltán ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt indított eljárást.

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy soha senki ne üljön ittasan a volán mögé! Ha kíváncsi vagy, mit művel a szervezeteddel pár csepp alkohol, akkor olvasd el ezt: Ez történik a szervezeteddel, ha ittasan vezetsz

További sztárhírekre is kíváncsi vagy? Böngéssz korábbi cikkeink között:

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.