A tokiói olimpián nem sikerült megfelelően teljesítenie

hosszú katinka olimpia tokió visszalépése
Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntője után, a dobogó közelébe sem került (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Katinka tisztában van azzal, hogy a tokiói olimpia nem úgy sikerült, ahogy azt sokan várták, mostani szereplése után sokkal több lett a negatív megnyilvánulás a médiában, mint a korábbiakban. Ennek ellenére nem tud haragudni ezekre az emberekre. Úgy gondolja, ha leülne velük beszélgetni, és elmagyarázná nekik, hogy mit élt át, mi játszódott le a fejében, akkor az emberek is megértenék őt, számolt be róla a Blikk.

„Vannak olyan érzéseim, hogy a Hosszú Katinka, mint imidzs, néha külön életet él. Valamikor nagyon eltávolodik tőlem, és úgy érzem, akiről beszélnek vagy írnak, az már nem is én vagyok. Van persze, amikor nagyon közel érzem magam ehhez” – jelentette ki Katinka.

Az úszónő még azt is hozzátette, hogy pályafutása során szinte mindent elért, amire vágyott. A mostani olimpia úgymond bónusz volt. Az úszást nem szeretné abbahagyni, ahhoz túlságosan is szereti mind az edzéseket, mind a versenyeket. De legfőképp nem egy ilyen olimpia után szeretné abbahagyni a sportot. Pihenőre, időre van most szüksége, fel kell dolgoznia az elmúlt időszak eredményeit, hogy újult erővel kezdjen neki a felkészülésnek.

A teljes videó itt megtekinthető:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2