Nem működik a szex? Ez a játék majd beindít benneteket!

Írta:
Drive Me Baby

Kevés példa akad Magyarországon olyan játékra, ami az intim együttlétek sikerét igyekszik megalapozni a párok között, ráadásul a kapcsolat minőségének javulását ígéri. A hazai tervezésű Intimitás társasjáték célja viszont éppen ez. A nemrég megjelent párkapcsolati játék előjátéknak is felfogható, ugyanakkor önismeretre, a párunk ismeretére és testtudatosságra nevel.

Fedezzük fel partnerünk testét!

„Amikor bejöttek az okostelefonok, elkezdtek szűretlenül szivárogni a felnőtt tartalmak az internetről. Úgy éreztem, ezek mély sebeket ejthetnek a gyerekek lelkén, és egészen torz képet közvetíthetnek arról, hogyan kell a másikhoz intim helyzetben viszonyulni. Akkor fogalmazódott meg bennem egy ilyen játék ötlete” – mondja Nyárády Zsuzsanna, életvezetési és üzletvezetési tanácsadó, az Intimitás Társasjáték megalkotója. Az Intimitás minden lépése arról szól, hogy felfedezzük a partnerünk testét, ráadásul a fókuszt a másik örömére helyezzük. A spirálvonalban befelé haladó mezőkön lépkedve fokozatosan nyílunk meg egymás felé: először szóban, aztán érintésekkel, csókokkal és végül “mindent bele” alapon is. Az első körben például a másik testrészeiről kell egymás után olyasmiket mondanunk, elképzeltetnünk vele, amik jól esnek neki.

SONY DSC

A cél, hogy a két ember bármiféle segédeszköz használata nélkül kerüljön a lehető legközelebb egymáshoz. A játék fontos része a visszajelzés is, így az erre a célra kialakított skálán jelezzük a másik fél felé, mennyire sikerült “hangulatba hoznia”.

Felnőtt társasjáték fiataloknak és régi motorosoknak

„A fiatalabb generáció már egészen direkt képi meghatározásokat és sablonokat kap arra nézve, hogyan kellene szexelni. És hol van ez még a szeretkezéstől? Éppen ezért lenne kötelező beszélgetni velük ezekről a dolgokról. Ha például egy lány 10 perc alatt nem áll készen a szexre, nem szabad, hogy magában keresse a hibát. De az az ifjú férfi se keresse magában a hibát, akinek nem sikerül 10 perc alatt elérnie, hogy partnere a csúcsok csúcsát élje meg vele” – mondja az alkotó. A most ismerkedő párok mellett ugyanakkor a régóta együtt lévők is profitálhatnak az Intimitás használatából, akár újra fel is fedezhetik a másikat általa. Érdemes akkor játszani, ha több órára kikapcsolhatjuk a telefont, és a gyerekek sem érnek haza egyhamar.

Ebben a cikkben összegyűjtöttünk 5 dolgot, ami miatt érdemes társasjátékokkal múlatni az időt. A társasjátékozás ugyanis sokkal több, mint játék: egyszerre relaxál, lazít el bennünket, fejleszti a készségeinket és bővíti tudásunkat.

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Leesik a telefonod vezetés közben? Inkább hagyd a fenébe!

Egy pillanat alatt veszélyes helyzetet teremthet, ha vezetés közben ösztönösen a leeső telefonod után kapsz.…

2026. 09. 26.
  • Autóvilág

A győri mérnökök keze munkája is benne van az új Audi Q9-ben

Az új Audi Q9 nem csak az Audi németországi fejlesztőközpontjaiban született: a nagyméretű SUV fejlesztésében…

2026. 09. 26.
  • Autók

Rövid menetpróbán a Geely E2 – kicsi, elektromos és meglepően érett

A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…

2026. 09. 25.
  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.
  • Autók

Bővül a modellkínálat: már rendelhető az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály C 300 4MATIC electric modellváltozata

A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…

2026. 09. 25.
  • Autók

Elegancia, ami nem akar bizonyítani – Volvo XC60 használtteszt

Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…

2026. 09. 24.