Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerdától a járvány terjedésének lassítása érdekében a tavaszitól sokkal szigorúbb korlátozó intézkedések léptek érvénybe. Az új kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében november 11-től korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatain. Ugyanakkor szintén tegnaptóldíjmentesen utazhatnak a BKK járatain az egészségügyi dolgozók, illetve azok az orvos- és egészségtudományi képzésen tanuló hallgatók, akik a világjárvány elleni védekezésben közreműködnek, a BKK pedig időarányosan visszatéríti számukra a már érvényes bérletük árát.
Az egészségügyi dolgozók a személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és az egészségügyi intézmény által, a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek az ellenőrzés esetén felmutatni.
A koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a hallgatói jogviszonyát igazoló igazolványt, valamint az őt foglalkoztató egészségügyi intézmény által a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek ellenőrzéskor felmutatni.
A díjmentes utazásra való jogosultságot az alábbi dokumentumokkal kell igazolni jegy- és bérletellenőrzés során:
A BKK a díjmentes utazási lehetőség igénybevételéhez átmenetileg, 2020. november 17-ig elfogadja az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolványt, ideértve a szakmai kamarai tagsági kártyákat is.
A BKK arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy utazáskor mindig tartsák maguknál a felsorolt dokumentumokat, melyek az ingyenes utazás feltételei. A díjmentes utazás a rendelet visszavonásáig vehető igénybe.
Amennyiben a fent leírtak szerint díjmentes utazásra jogosult egészségügyi dolgozó, illetve hallgató érvényes bérlettel, vagy egyéb díjtermékkel rendelkezik, annak árát a BKK kezelési költség felszámítása nélkül időarányosan visszatéríti. Ehhez méltányossági kérelmet kell benyújtani, amelyre jelenleg kizárólag személyesen, a BKK ügyfélközpontjaiban, illetve a Központi ügyfélszolgálaton van lehetőség.
A BKK kéri az egészségügyben dolgozókat, hogy lehetőség szerint méltányossági kérelmüket az adott díjtermék érvényességi ideje alatt nyújtsák be, azaz addig keressék fel ügyfélközpontjainkat, amíg a bérletük érvényessége tart. Függetlenül attól, hogy az ügyfél mikor nyújtja be a kérelmet, a visszatérítendő összeget időarányosan az ingyenes utazási jogosultság megszerzésének első napja – azaz 2020. november 11. – alapján állapítják meg.
A méltányossági kérelemhez csatolni kell az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított igazolást, továbbá az ügyintézés során le kell adni a megvásárolt díjterméket, bérletet is. Ha az ügyfél mobiljegyet használ, annak érvényességét felfüggesztik. Az egészségügyi dolgozók által benyújtott méltányossági kérelmeket soron kívül kezelik.
Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…