Íme, a csinos női kamionsofőr, akit százezrek követnek a neten

Írta:
Drive Me Baby

A svéd Angelica Larsson még csak 30 éves, de már tíz éve vezet teherautókat. Egy női kamionsofőr még mindig elég különleges látvány az utakon, pedig észrevehetően egyre többen vannak (mint például Steffi Halm kamionversenyző, akivel mi is beszélgettünk), akik bizony nő létükre sem ijednek meg a nagy vasak kormányai mögött. Sőt, kifejezetten sikeresek a szakmában, ahogy Angelica is, akinek Instagram és YouTube fiókját összesen kb. 450 ezren követik.

Egy európai fuvar a régi álma

Angelica egyelőre csak saját hazájában, Svédországban kamionozik, bár elmondása szerint régi vágya egy hosszabb, európai teherautós túra. A földutak és havas pályák nem jelentenek számára kihívást, sőt még billencses autókkal is dolgozott. Sőt, Amerikában csőrös kamionokat is vezetett, igaz nem munkaügyben, csak egy külföldi cég meghívására.

Bár dolgozott korábban modellként is, azt mondja, a haszonjárművek és munkagépek között találta meg igazán azt a munkát, amiben örömét leli. Mondjuk nem tiszta véletlen a rajongása: édesapja és bátyja is munkagépkezelőként dolgozik. Angelica eredeti szakmája szerint egyébként CNC operátor, de mivel nem talált munkát, miután elvégezte az iskolát, letette a teherjogsit. Azért a szereplésről sem kellett teljesen lemondania, egy női kamionsofőr a közösségi médiában nem mindennapi jelenség, ezért sem véletlen, hogy ilyen népszerű. És hát nagyon profin csinálja, amit csinál.

Angelica története a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.
  • Autók

Lagerfeld nem csak a divatot, az autókat is imádta

Párizsban élt, de a francia autókínálatot túl unalmasnak, a francia autókat pedig „szörnyűnek” titulálta.

2026. 04. 02.
  • Lifestyle

6+1 tipp, ami segít elindulni az egészséges táplálkozás útján

Az életmódváltásnál a fokozatosság a kulcs, kezdd kicsiben! Íme pár egyszerűen betartható táplálkozási tanács, amivel…

2026. 04. 01.