Puskás-Dallos Bogi azt gondolta, hogy szerelme csak 5-6 év múlva szánja rá magát a lánykérésre, így szívből meglepődött, amikor Peti a játékkonzol mögül gyűrűt húzott elő. A fiatal pár az esküvő óta a JOY Magazinnak adta első páros nagy interjúját, amelyből kiderül a lánykérés minden részlete. Ezt se hagyd ki: Nádai Anikó megműttette az orrát, a kórházból jelentkezett be
„Emlékszem az első momentumra, amikor „férjemként” és „feleségemként” mutattuk be a másikat. Egymásra is néztünk, hogy bizony, már férj és feleség vagyunk, megcsináltuk” – mesélte Peti a ma megjelent téli lapszám interjújában. „Még jobban elmélyült a kapcsolatunk, és ez fantasztikus érzés. Az új nevünket – mindketten Puskás-Dallosok lettünk – pedig még gyakorolnunk kell, különösen akkor, ha aláírunk valamit” – tette hozzá az újdonsült feleség.
Puskás-Dallos Peti pontosan elmesélte azt is, hogy miként zajlott a leánykérés, hiszen – az esküvővel ellentétben – ennek az eseménynek csak két szemtanúja volt. „Arra gondoltam, hogy majd kiülünk a nyaralónk teraszára, és amíg a kilátásban gyönyörködünk, letérdelek és megkérem a kezét. Aztán végül mégis spontán tettem fel a nagy kérdést neki, otthon. Egyik nap Boginak rossz kedve volt, és pont akkor jött el hozzánk egy barátunk vendégségbe, aki éppen az eljegyzéséről mesélt. Miután kikísértem őt, az jutott eszembe, hogy ha tudná, mivel készülök neki, biztosan nem lenne szomorú. Hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam neki: „Szerelmem, gyere, mutatok valamit.” Átsétáltunk a dolgozószobába, és a Play Station-ös doboz rejtekéből elővettem a gyűrűt, majd letérdeltem és megkértem a kezét” – elevenítette fel a pillanatot Peti. „Ennél tökéletesebb nem is lehetett volna! Azt sejtettem, hogy szeretné, hogy a felesége legyek egyszer majd, de azt gondoltam, hogy 5-6 év múlva fogja rászánni magát” – tette hozzá Puskás-Dallos Bogi.
Az alábbi sztárhírek is érdekelhetnek:
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…