Mindig a jég legyen az első! – Így készül a tökéletes jegeskávé

Írta:
Drive Me Baby

Mi a különbség a jegeskávé, cold brew és nitro között?

A hagyományos jegeskávé a jég utólagos hozzáadásával készül, de léteznek eltérő eljárások is. Az úgynevezett „cold brew”, azaz hidegen kivonatolt kávé felfedezése Todd Simpson nevéhez fűződik, aki az 1964-es perui utazása során figyelt fel a helyiek különleges technikájára. A kávészemeket hosszú ideig vízben áztatták, az így kapott ital pedig kevesebb savat és lágyabb ízjegyeket tartalmazott: ebből lett a cold brew vagy más néven a Toddy. Ennek továbbfejlesztett változata a csapolt „Nitro” kávé, ami – csak úgy, mint a Guiness sör – nitrogén hozzáadásával nyeri el krémes textúráját. A boltokból ismert dobozos jegeskávé ötlete Japánból származik: az első változat megalkotója Tadao Ueshima volt, aki 1969-ben mutatta be innovációját, de a hetvenes évekig nem aratott vele nagy sikert.

Ez itt egy Nitro Latte és nem egy pohár sör

Hogyan készül a tökéletes jegeskávé?

A jég megváltoztatja a kávé ízét, mert a forró és hideg találkozásánál keletkező hősokk a megszokottól eltérő aromákat szabadít fel. „Mindig a jég legyen az első összetevő. A nagyobb méretű jégdarabok nem olvadnak el azonnal, és nem hígítják fel túlzottan a kávét. Édesítéshez szirupot javaslok, mert a hideg folyadékban nem oldódik olyan jól a cukor. A jég és a kávé aránya legyen legalább három az egyhez.” ­– foglalta össze Márkosi Balázs a legfontosabb alapszabályokat.

A Nespresso új jegeskávé kapszuláinak érkezése alkalmából felkérték a többszörös díjnyertes speakeasy koktélbár*, a Hotsy Totsy Budapest műhelyét két izgalmas jeges kávékoktél megalkotására. Ezeket otthon mi is könnyedén elkészíthetjük.

HOTSY TOTSY x NESPRESSO jeges kávékoktél receptek

BERRY ME!

Hozzávalók:

  • 1 Nespresso Freddo Delicato kávékapszula (40ml)
  • 3 nagy méretű jégkocka (3 x 30 g)
  • 15 ml limelé
  • 10 ml cukorszirup
  • 20 ml fekete áfonyalé
  • 10 ml Monin feketeribizli szirup (opcionális)
  • 100 ml bodzás vagy klasszikus indian tonic
  • friss bazsalikom, menta vagy bátrabbaknak koriander
  • lime szeletek

Elkészítés:

Az egyik fűszernövényt finoman megtörve megkenjük a pohár belsejét, majd a pohárba tesszük. Ezután feltöltünk jéggel egy poharat, majd hozzáadjuk a gyümölcsleveket és a szirupokat. Felöntjük tonikkal, majd az italból kilógó jégre elkészítjük a kávét, amit ezután mentalevéllel/bazsalikommal vagy korianderrel és lime-mal díszítünk.

 

TAKE YOUR TIME

Hozzávalók:

  • 1 Nespresso Freddo Intenso (40 ml) – kávéhangsúlyosabb italhoz 2 kapszulából 25-25 ml
  • 3 nagy méretű jégkocka (3 x 30 g)
  • 150 ml kakukkfüves mandulaital
  • 20 ml Monin sós karamell szirup
  • friss kakukkfű
  • vajkaramella

Elkészítés:

Megtöltünk egy poharat jéggel, majd felöntjük kakukkfüves mandulatejjel és sós karamell sziruppal. Ezután elkészítjük a kávét, és az ital tetejére csorgatjuk. Végül jöhet az ital dísze, a kakukkfű és a tört vajkaramella. Ezeket igény szerint kicsit megégethetjük, a kellemes illatok hozzáadnak a teljesebb érzékszervi élményhez.

Kakukkfüves mandulaital elkészítése: 500 ml hideg mandulaitalban egy maréknyi friss kakukkfüvet áztatunk legalább 4 órán át.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.
  • Autók

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!

A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…

2026. 10. 31.