A komposztálás 170 ezer tonnával csökkenthetné Budapest szemetét

Írta:
Drive Me Baby

A háztartások által termelt szemét harmada szerves hulladékból áll, melyet egyéni és közösségi komposztálás során humusszá lehet alakítani. Hazánkban átlagosan több mint fél tonnányi szemetet termelünk évente, amit közel 170 kilóval lehetne csökkenteni egy kis odafigyeléssel és összefogással. Mindez országosan közel 170 000 tonnányi (!) szemetet jelent, melynek környezetbarát kezeléséről az idén 25 éves Humusz Szövetség kvízéből lehet többet megtudni.

A komposztálás anyagilag is megtérülhet

A kérdéssor kitöltéséből olyan alapvető ismeretekkel gazdagodhatunk, hogy a komposztálás endoterm vagy exoterm folyamat. Emellett gyakorlati tanácsokat is kapunk a komposztálónk használatához, ha esetleg még fontolgatnánk a komposzthalom kiszáradásának hidratálókrémmel való megakadályozását. Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy a komposztálás, és az ebbe fektetett beruházás megtérülhet, hiszen a szemétszállítási díjon is foghatunk a csökkenő szemétmennyiséggel.

A kvízből kiderül az is, hogy mikor ünnepeljük a komposztálás világnapját

Légszennyezés és alternatív műanyagok

A kvíz ugyanakkor szélesebb spektrumát is érinti a környezetvédelemnek, például a légszennyező, és a sünikre is veszélyes kerti zöldhulladék égetést. De az úgynevezett bioműanyagokról is megtudhatjuk, hogy azok nagy része valójában nem is bomlik le, illetve a bio jelző is inkább marketingfogás, mint természetbarát megoldás. A Humusz Szövetség éppen ezért részletes állásfoglalásban teszi helyre ezeket a csodaszereket, és hogy hogyan járjunk el velük.

Aki szeretné, hogy évente egy jól megtermett hím gorilla súlyával kevesebb hulladék kerüljön a szemétlerakókba, illetve a levegőbe a szemétégetőkön keresztül, annak kiváló kezdés a kvíz kitöltése! A kérdéssor létrejöttét a Visegrad Fund támogatta.

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.