„Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan.” Az Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána sokkoló vallomása. Az úszónő most 18 éves húgáért aggódik, aki még édesapjával él, és akitől jelenleg el van tiltva. Fontos: Van segítség! Mobil applikáció segít az erőszak áldozatainak

Szilágyi Liliána 18 éves húgának is az apjuk az edzője

A 25 esztendős sportoló több mint tíz éve készül arra, hogy nyilvánosság elé álljon fájdalmas történetével, amelyet végül először D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című sorozatában osztott meg. Ez is érdekelhet: D. Tóth Kriszta mostantól Suzuki Vitarával furikázza a magyar hírességeket

Szilágyi Liliána saját bevallása szerint édesapja, a Stamina TK szakosztályvezetőként, illetve ügyvédként tevékenykedő dr. Szilágyi Zoltán éveken keresztül bántalmazta őt és édesanyját.

Szilágyi most elsősorban a húgáért, a 18 éves, magyar bajnok Szilágyi Gerdáért aggódik, aki a költözés óta jelenleg is az apjával él, aki egyben az edzője is. „Azóta nincs, illetve nem is lehet kapcsolatom vele. Bizonyára más valóság van az ő fejébe elvetve, és aszerint a valóság szerint lehetséges, hogy az ellenség én vagyok. Minden erőmmel azon voltam eddig is, és most is, hogy egy egészséges közegbe kerülhessen, de nagyon félek, hogy vajon ő hogyan is lehet a valóságban. Remélem, ezzel neki is tudok segítséget adni… nagyon remélem” – olvasható a Blikk oldalán.

Az alábbi cikkeinket olvastad már?

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •