Ez a Honda reklám a játékosság maga! A négy fal között száguldozik a kék Civic, amelynek tulajdonosa nem más, mint a Honda igazgatósági tanács egyik vezetőjének kisfia.
Az autós reklámok szinte kivétel nélkül csupa szabadban felvett jelenetek sokaságából állnak, ahol bemutatják, hogy az adott járgány hogyan veszi a lehető legjobban az összes havas kanyart, száguld bele a naplementébe, kerüli ki a legváratlanabb akadályokat. Aztán a karantén hozott egy büdös nagy pofont az iparnak, és kezdődhetett a stockvideókból és a felhasználók telefonjairól feltöltött nyersanyagokból összeollózó hadművelet a reklámokban. A Memac Ogilvy dubaji kirendeltsége a Honda UAE megkeresésére egy szándékosan más irányt választott – az alábbi autós reklám képkockáiban a lelkifröccsök és az otthonmaradás hősiességének kidomborítása helyett a játékosságra került a hangsúly.
Abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy az ügynökség vezetője és a fényképezésért felelős vezetője egy épületben lakik. Anélkül tudtak tehát találkozni, hogy el kellett volna hagyniuk a házat. A projekthez elkérték a Honda egyik igazgatósági tagjának a gyerekétől annak egyik játékautóját (nyilván volt neki egy méretarányos Civic-je, ezt házhoz vitték nekik), majd egy horgászdamilt rögzítettek rá, és azt húzták végig a lakás padlóján. Főként természetes fényt használtak (egy olvasólámpa kivételével), hogy így próbálják meg leutánozni az épületek által vetett árnyékokat az autó karosszériáján. A Honda reklám felszereléséhez az Ogilvy saját házi kameráját használták. Szerencsére volt egy makrolencséjük is.
Az autós reklámok műfaját mi is nagyon kedveljük. Szerettük az új Opel Corsa reklámját, amelyet Budapesten vettek fel: erre hoztak ide egy piros „GS line” benzines Corsa modellt és egy narancssárga elektromos Corsát. A két autóhoz, két történetet, két külön reklámfilmet forgattak. De ámulattal néztük a legutóbbi Super Bowl félidejében futó reklámokat, amelyek ezúttal sem szűkölködtek hollywoodi sztárokban. És ha már sztárok: egyik kedvencünk az új Fiat reklám, a főszerepben Leonardo DiCaprio látható.
Forrás: Kreatív Online
Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…
A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…
Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…