A hialuronsav az elmúlt években az egyik legtöbbször használt szó lett a szépségápolás terén, kozmetikai összetevőként a legkedveltebb szépészeti szerek között szerepel. Szinte minden nő hallotta, esetleg használta is már: szépülést, ránctalanságot és hidratált arcbőrt várunk tőle, és nem is tévedünk nagyot. Főbb tulajdonságai alapján ugyanis pontosan ezeket ígéri, főleg, ha rendszeresen használjuk.
A hialuronsav, röviden HA, egy olyan cukormolekula, amely az elképesztő vízmegkötő képességéről vált ismertté. A hialuronok képesek a saját súlyuk 1000-szeresét is megkötni, ezáltal tudják feltölteni és kisimítani az apróbb mimikai ráncokat és barázdákat.
Az emberi szervezet nagy mennyiségben tartalmaz hialuron molekulákat, amelyeknek a legnagyobb százaléka a bőrben található a kollagéntermelési folyamatok miatt. A kor előrehaladtával ezek a termelődési folyamatok lelassulnak, ezért fontos időben elkezdeni a bőr természetes nedvességtartalmának az optimalizálását. Belsőleg és külsőleg is.
Ez a kozmetikai összetevő gyulladáscsökkentő hatással bír, aminek köszönhetően a sebgyógyulás is gyorsabb lesz. Antibakteriális hatása révén az aknés és gyulladt bőr számára segítséget nyújthat, hiszen gél vagy szérum formában mérsékli a sérült terület felszínét, erősíti a bőr természetes védőrétegét.
Kozmetikumok vásárlásakor érdemes mindig úgy választani, hogy az adott szérum a lehető legváltozatosabb molekulasúlyú összetevőket kínálja. A hialuronsavas készítmények a ráncok feltöltését, a bőr hidratálását célozzák meg. Az őssejtes hatóanyagkomplex bőrfiatalító hatásán túl fokozza a bőr saját hialuronsav termelését. Ezzel biztosítja a ráncok feltöltését és a bőr megfelelő hidratáltságát.
A hialuron tartalmú termékeket érdemes az esti órákban, fürdés után alkalmazni, hiszen a magasabb páratartalom miatt a levegőben lévő vízmolekulákat magához vonzza, ezzel tovább segítve a hidratáló hatást.
Az ausztriai Zell am See ismét a motorsport és a szenvedély találkozási pontja lett. A…
A svájci Alpok exkluzív világában mutatkozott be a Maserati MCPura Cielo Frozen Magma kivitele. A…
A Fiat újabb érzelmes fejezetet nyit a mikromobilitás világában. A Fiat Topolino Corallo bemutatásával a…
A Ford mostanában több részletet osztott meg arról a új, megfizethető elektromos pickup-projektről, amely eladásra…
A svéd Polestar bejelentette, hogy érkezik egy új, magasabb hasmagasságú Polestar 4 estate változat. Ez…
A Capricorn és a Zagato közös projektje igazi különlegesség. A 01-es modell egy limitált szériás…