Michael és Rachel Sanchez, valamint három kislányuk idejük nagy részében egy átalakított furgonban élnek, és utazzák közbe az Egyesült Államokat. Ráadásul már úton van a negyedik baba is! Te bevállalnád a van life, azaz a lakóautós élet kalandjait gyerekkel? Tipp: Virágzik a “van-life” mozgalom, varázsolj te is lakóautót magadnak!
A Sanchezék éppen a koronavírus-járvány amerikai felfutásának idején vágtak bele a régóta dédelgetett álom megvalósításába. A pandémia azonban nem szegte kedvüket, sőt! Tavaly a világ nagy része megtapasztalta, milyen nehézséggel jár kisgyerekkel a karantén és a közösségi távolságtartás. Éppen ezért a Sanchez-család elhatározta, hogy a lehető legtöbbet szeretnék kihozni az együtt töltött időből, úgy hogy azt a lehető legpozitívabban, egy kalandként éljék meg.
A házaspár egyébként pár éve már fontolgatta a van life életmódot, de az valahogy mindig félre lett téve, mondván, hogy „majd egyszer úgyis megvalósítjuk” – mondja Rachel az Insidernek adott interjúban. Michaelnek és Rachelnek az utóbbi veszélyeztetett terhessége volt az a pont, amikor elhatározták, nem várnak tovább, az álmaikat meg kell valósítaniuk, hiszen az élet rövid. „Ez egyfajta ébresztő volt számunkra, hogy az életben valójában semmi sem garantált.”
Rachel elmondta, hogy egyelőre Utah közelében kirándulnak nagyokat, egy év alatt bejárták Idahót, Montanát és Wyomingot. Ha már megszületett a negyedik baba szeretnék körbeutazni az egész Egyesült Államokat is. Sanchezék egy hónapból nagyjából három hetet töltenek az úton. Rachel szerint a lakóautós életmód segített gyermekeinek értékelni a minimalizmust és megszerettette velük a természetet. „Azelőtt csak a játékok és az új dolgok érdekelték őket, most pedig már beérik kevesebbel is, és sokkal inkább felértékelődött bennük az együtt töltött idő fontossága és a természet szeretete.” Ezt se hagyd ki: Íme a legszebb európai tengerpartok listája! Te melyiken jártál már?
A következő oldalon megnézheted, hogyan lett a furgonból mobilotthon, valamint a teljes galériát.
Oldal: 1 2
Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…
A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…
Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…