Három gyerekkel és egy átalakított furgonnal elindultak az ismeretlenbe

Írta:
Drive Me Baby

Michael és Rachel Sanchez, valamint három kislányuk idejük nagy részében egy átalakított furgonban élnek, és utazzák közbe az Egyesült Államokat. Ráadásul már úton van a negyedik baba is! Te bevállalnád a van life, azaz a lakóautós élet kalandjait gyerekkel? Tipp: Virágzik a “van-life” mozgalom, varázsolj te is lakóautót magadnak!

A koronavírus-járvány sem szegte kedvüket

A Sanchezék éppen a koronavírus-járvány amerikai felfutásának idején vágtak bele a régóta dédelgetett álom megvalósításába. A pandémia azonban nem szegte kedvüket, sőt! Tavaly a világ nagy része megtapasztalta, milyen nehézséggel jár kisgyerekkel a karantén és a közösségi távolságtartás. Éppen ezért a Sanchez-család elhatározta, hogy a lehető legtöbbet szeretnék kihozni az együtt töltött időből, úgy hogy azt a lehető legpozitívabban, egy kalandként éljék meg.

Minden nap egy új gyönyörű tájjal indul

A házaspár egyébként pár éve már fontolgatta a van life életmódot, de az valahogy mindig félre lett téve, mondván, hogy „majd egyszer úgyis megvalósítjuk” – mondja Rachel az Insidernek adott interjúban. Michaelnek és Rachelnek az utóbbi veszélyeztetett terhessége volt az a pont, amikor elhatározták, nem várnak tovább, az álmaikat meg kell valósítaniuk, hiszen az élet rövid. „Ez egyfajta ébresztő volt számunkra, hogy az életben valójában semmi sem garantált.”

A gyerekekre különösen jó hatással van a lakóautós élet

A gyerekek megtanulták értékelni a természet szépségét

Rachel elmondta, hogy egyelőre Utah közelében kirándulnak nagyokat, egy év alatt bejárták Idahót, Montanát és Wyomingot. Ha már megszületett a negyedik baba szeretnék körbeutazni az egész Egyesült Államokat is. Sanchezék egy hónapból nagyjából három hetet töltenek az úton. Rachel szerint a lakóautós életmód segített gyermekeinek értékelni a minimalizmust és megszerettette velük a természetet. „Azelőtt csak a játékok és az új dolgok érdekelték őket, most pedig már beérik kevesebbel is, és sokkal inkább felértékelődött bennük az együtt töltött idő fontossága és a természet szeretete.” Ezt se hagyd ki: Íme a legszebb európai tengerpartok listája! Te melyiken jártál már?

A következő oldalon megnézheted, hogyan lett a furgonból mobilotthon, valamint a teljes galériát.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.