Három éven át fejlesztették az autóülést

„Egyértelmű és mély” – ez a Lexus ülésfejlesztésének meghatározó koncepciója. Ha az autók üléséről esik szó, rendszerint nem ezeket a kifejezéseket használjuk, de az új Lexus ES felsőkategóriás luxuslimuzin üléseinek fejlesztéséért felelős főmérnök, Takeshi Kawano szerint ez a két szó írja le legpontosabban a vezérelvet. „Amint helyet foglalunk az új Lexus ES-ben, azonnal feltűnik, hogy pont jó az üléshelyzet.” – mutat rá Kawano. „Nem kell addig fészkelődnünk, amíg meg nem találjuk a megfelelő pozíciót. Ezt értjük ‘egyértelmű’ alatt.”

Milyen a jó autósülés?

Az a jó ülés, amelyik egyszerre rendkívül tartós és kiemelkedően kényelmes. Műszaki szempontból az ülés csupán egy az autó alapját alkotó, számtalan részegység közül, ugyanakkor ez az egyetlen olyan elem, amely folyamatosan kapcsolatban van a vezetővel illetve az utasokkal, és amelynek folyamatosan meg kell támasztania a testüket. Ahhoz, hogy a sofőr biztonságban érezhesse magát a kormány mögött, a vezetőülésnek képesnek kell lennie közvetíteni az autóra ható gyorsulási erőket és mozgásokat – ám mindezt anélkül, hogy átadná a kellemetlen rezgéseket. Tartósság és kényelem, stimulálás és elszigetelés – ezek jellemzik a jó üléseket. Minél sportosabb az autó, annál magasabb szintű oldaltartásra kell törekednie a tervezőknek. A minőségi autósülések a kisebb, illetve a testesebb alkatú utasok igényeihez is egyaránt képesek idomulni.

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •