„Körülvesz bennünket a papír, de észre sem vesszük. Nem feltűnő, de számomra különlegesen kedves, mert fantasztikus formákat lehet belőle létrehozni. Nem lehet vele kapkodni: alkalmazkodni kell ahhoz, ahogy viselkedik.” – mesél a papírral ápolt kapcsolatáról a művész, aki idén nyáron különleges felkérést kapott. „Olykor előfordulnak olyan munkák, amelyekről már az elején érzem, hogy nagyon izgalmas lesz. Ez történt idén tavasszal is, amikor a Lexus megkeresett, hogy építsem meg a vadonatúj Lexus UX 300e papírmakettjét.”

Az origami művészete nagyfokú szaktudást és rendkívüli pontosságot igényel – pontosan úgy, mint az autógyártás. Nem véletlen, hogy a Lexus több évtizedes tapasztalattal bíró, emberfeletti pontossággal dolgozó kézműves szakemberei: a takumi mesterek rendszeres papírhajtogatással tartják formában kezüket és szellemüket. Egy dolog azonban acélból autót építeni, és egészen más papírból létrehozni ugyanazokat az idomokat.
A következő oldalon kiderül, mekkora kihívás volt elkészíteni origami technikával a Lexus UX 300e modellt és miért nem került bele a belső végül.

Tíz új traffipax érkezett az M1-esre: most már tényleg érdemes visszavenni a tempóból
Az M1-es autópálya nagy átalakítása nemcsak a sávokat és a tereléseket írja át, hanem a sebességmérők számát is alaposan megdobta. Az érintett szakaszokon tíz új traffipax jelent meg, amelyek között

Roadpol-akció: most tényleg jobb, ha a telefon a zsebedben marad
Október 5. és 11. között a vezetés közbeni figyelemelvonás kerül a középpontba: a Roadpol Focus on the Road akciójához a magyar rendőrség is csatlakozik. A rendőrök kiemelten figyelik majd a

Túró rudi forrón? Itt az ősz nagy dobása!
Bizonyos ízeket nem kell elmagyarázni, elég kimondani és máris mindenki tudja, mire gondolunk. Pontosan ilyen a Pöttyös Túró Rudi is. A csokoládé, a friss túró, az a jellegzetes, enyhén savanykás

