„Körülvesz bennünket a papír, de észre sem vesszük. Nem feltűnő, de számomra különlegesen kedves, mert fantasztikus formákat lehet belőle létrehozni. Nem lehet vele kapkodni: alkalmazkodni kell ahhoz, ahogy viselkedik.” – mesél a papírral ápolt kapcsolatáról a művész, aki idén nyáron különleges felkérést kapott. „Olykor előfordulnak olyan munkák, amelyekről már az elején érzem, hogy nagyon izgalmas lesz. Ez történt idén tavasszal is, amikor a Lexus megkeresett, hogy építsem meg a vadonatúj Lexus UX 300e papírmakettjét.”

Az origami művészete nagyfokú szaktudást és rendkívüli pontosságot igényel – pontosan úgy, mint az autógyártás. Nem véletlen, hogy a Lexus több évtizedes tapasztalattal bíró, emberfeletti pontossággal dolgozó kézműves szakemberei: a takumi mesterek rendszeres papírhajtogatással tartják formában kezüket és szellemüket. Egy dolog azonban acélból autót építeni, és egészen más papírból létrehozni ugyanazokat az idomokat.
A következő oldalon kiderül, mekkora kihívás volt elkészíteni origami technikával a Lexus UX 300e modellt és miért nem került bele a belső végül.

Öt évtizednyi ralis múlt után újra támad a Ford: 2028-ban visszatér a WRC-be
A kék ovál nem engedi el a ralizást. A Ford 2028-tól ismét teljes gyári csapattal vesz részt a FIA Rali-világbajnokságban, 2029-ben pedig már egy teljesen új, a WRC27 technikai előírásai

Horváth Magyary Voljc Nóra: nem elég tudni, merre mész, azt is látni kell, kit vigyél magaddal

Egy nap Pokorny Liával: Energia, mosoly és a Suzuki a mindennapokban
Milyen egy kortárs színésznő és elismert művész hétköznapja, amikor a reflektorfényből kilép az utcák forgatagába és az autó volánja mögé ül? Erre voltunk kíváncsiak, amikor egy teljes napot tölthettünk Pokorny

