„Körülvesz bennünket a papír, de észre sem vesszük. Nem feltűnő, de számomra különlegesen kedves, mert fantasztikus formákat lehet belőle létrehozni. Nem lehet vele kapkodni: alkalmazkodni kell ahhoz, ahogy viselkedik.” – mesél a papírral ápolt kapcsolatáról a művész, aki idén nyáron különleges felkérést kapott. „Olykor előfordulnak olyan munkák, amelyekről már az elején érzem, hogy nagyon izgalmas lesz. Ez történt idén tavasszal is, amikor a Lexus megkeresett, hogy építsem meg a vadonatúj Lexus UX 300e papírmakettjét.”

Az origami művészete nagyfokú szaktudást és rendkívüli pontosságot igényel – pontosan úgy, mint az autógyártás. Nem véletlen, hogy a Lexus több évtizedes tapasztalattal bíró, emberfeletti pontossággal dolgozó kézműves szakemberei: a takumi mesterek rendszeres papírhajtogatással tartják formában kezüket és szellemüket. Egy dolog azonban acélból autót építeni, és egészen más papírból létrehozni ugyanazokat az idomokat.
A következő oldalon kiderül, mekkora kihívás volt elkészíteni origami technikával a Lexus UX 300e modellt és miért nem került bele a belső végül.

Még nem halt ki a hot hatch: 2027-ben is jön a Honda Civic Type R
Miközben a sportos kompaktok egyre inkább az elektromos hajtás vagy a teljes eltűnés felé tartanak, a Honda éppen az ellenkező irányba indul. A japán gyártó megerősítette a 2027-es Civic Type

7 ötlet cégeknek, amelyek útközben is láthatóvá tehetik a márkájukat
Egy vállalkozás ismertsége sokszor a legváratlanabb helyzetekben erősödik; az utcán, egy rendezvényre tartva vagy akár a reggeli ingázás során is találkozhatnak az emberek a márkákkal, melyek hosszú időre megmaradnak az

5 tipp, hogy ne veszítsd el az irányt a vizsgálatok és döntések között
Amikor a gyermekáldás hosszabb ideig várat magára, hamar megszaporodhatnak a kérdések. Mikor indokolt kivizsgálást kérni? Milyen vizsgálatok következnek egymás után, és mit jelentenek az eredmények? Hogyan lehet eldönteni, merre érdemes

