„Körülvesz bennünket a papír, de észre sem vesszük. Nem feltűnő, de számomra különlegesen kedves, mert fantasztikus formákat lehet belőle létrehozni. Nem lehet vele kapkodni: alkalmazkodni kell ahhoz, ahogy viselkedik.” – mesél a papírral ápolt kapcsolatáról a művész, aki idén nyáron különleges felkérést kapott. „Olykor előfordulnak olyan munkák, amelyekről már az elején érzem, hogy nagyon izgalmas lesz. Ez történt idén tavasszal is, amikor a Lexus megkeresett, hogy építsem meg a vadonatúj Lexus UX 300e papírmakettjét.”

Az origami művészete nagyfokú szaktudást és rendkívüli pontosságot igényel – pontosan úgy, mint az autógyártás. Nem véletlen, hogy a Lexus több évtizedes tapasztalattal bíró, emberfeletti pontossággal dolgozó kézműves szakemberei: a takumi mesterek rendszeres papírhajtogatással tartják formában kezüket és szellemüket. Egy dolog azonban acélból autót építeni, és egészen más papírból létrehozni ugyanazokat az idomokat.
A következő oldalon kiderül, mekkora kihívás volt elkészíteni origami technikával a Lexus UX 300e modellt és miért nem került bele a belső végül.

Utak? Amerre az új Tesla Roadster tart, ott már nincs szükség rájuk
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni, sőt akár fejjel lefelé is közlekedni képes. A következő generációs Tesla Roadster ezzel egy rakétahajtású repülő autó ígéretét vetíti előre.

Konnektorra került a GTI: már rendelhető az elektromos sport-Polo
Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése: 226 lóerővel, elsőkerék-hajtással és néhány kifejezetten szerethető nosztalgikus részlettel érkezik. A piros csík és a

Ne csak azért vedd meg, mert akciós: 6+1 kincs, amit tényleg érdemes levadásznod a kuponnapokon
Nyakunkon az őszi kuponnapok! A legjobb alkalom arra, hogy végre felfrissítsük a gardróbot és megszerezzük a legújabb beauty kedvenceket, méghozzá szuper árakon. Sokszor nem könnyű – és valljuk be, igenis

