gumiabroncs csere
Tavasszal jöhetnek a nyári gumik

Ugyan egyelőre azok döntöttek jól, akik nem cserélték le a téli gumit, mégis elérkezett az ideje a váltásnak. A szeszélyes április ellenére bizony a tavasz beköszöntével már ajánlott ellenőriztetni és cserélni az autó kerekeit. De miért is olyan lényeges? Erre pontosan négy okot tudunk mondani, amelyet a Hankook-kal közösen gyűjtöttünk össze. Vegyük tehát sorra, mi indokolja a gumicsere mielőbbi meglétét.

A pandémia alatt is fontos a gumicsere

Az április beköszöntével hivatalosan is kezdetét veszi az abroncscsere-szezon. A koronavírus időszakában pedig még a szokottnál is fontosabb, hogy elkerüljük a tömeget. Érdemes tehát már most tájékozódni, és időpontot kérni a gumis műhelyekben. Az egyre melegebb időjárással ugyanis egyenes árnyban nőnek a sorok a szakemberek előtt. Ha pedig ráérősre vesszük a pandemia miatt a cserét, kifejezetten rossz döntést hozunk. Amennyiben továbbra is a téli gumival közlekedünk, már középtávon is rosszabbul járunk anyagilag, mint egy jobb minőségű nyári gumival. Arról nem is beszélve hogy a különböző típusú gumiabroncsok eltérő elvárásoknak felelnek meg. Más teljesítményt eredményeznek, és más közlekedés biztonságot hordoznak magukban. De nézzük, milyen egyéb okokat tudunk felhozni a gumicsere mellett!

abroncs csere gumi
Érdemes minél előbb időpontot kérni a szerelőműhelybe. fotó: Freepik/standret

A négy legfontosabb érvet a következő oldalon találod!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2