Az Intrepid Travel minősített szén-dioxid-semleges kalandtúrákat szervező cég, amely baráti társaságoknak, családoknak biciklis kirándulásokat, túrákat szervez. Célcsoportjuk leginkább a környezettudatos, 1995 és 2009 között született Z generáció – ők megalapozottabb és felelősségteljesebb döntéseket hoznak, beleértve az utazás módját is.
De sok család jelentkezik a túrákra: a kerékpározás lehetőséget nyújt a nekik arra, hogy csatlakozzanak a slow mozgalomhoz, azaz lassabban utazzanak, de lássanak is valamit, és ne csak az autóból vagy az autóbuszból vessenek egy pillantást a látnivalókra. Úgy lehet ugyanis igazán megismerni egy helyet, ha mind az öt érzékszervünket igénybe vesszük közben, megtapasztaljuk az országok igazi arcát vagy éppen jellegzetes illatait. Ezeket nem tehetjük meg egy jármű ablaka mögül.
A kerékpáros túrák 2020 márciusában kezdődnek, az úti célok között megtaláljuk Marokkót, Vietnámot vagy Thaiföldet. Természetesen a távoli kontinensekre csak repülőgéppel lehet eljutni Európából. De ha már ott vagyunk, akkor inkább tekerjünk, mint vezessünk – hangoztatja a túraszervező cég. A marokkói családi kerékpárút keretében napi 21 mérföldnyi távolságot kell megtenni, ha olyan városokba akarunk elérni, mint Casablanca, Tanger, Fez vagy Marrakech. Ez meglehetősen nagy kihívás, de a lenyűgöző történelmi helyek, az ízletes konyha és a magával ragadó kulturális élmények miatt megéri az erőfeszítés.
Thaiföldön hasonlóképpen fedezhetik fel az utazók az ország természeti szépségeit, a dzsungelt, a kis eldugott falvakat, a nagyobb városokat. A túra többnyire Bangkokban kezdődik. Vietnamban a vendégek Ho Si Minh városból indulnak, több helyen megállnak, közben pihennek a tengerparton, vagy éppen azt figyelik, ahogy a helyi neves vietnami szakács főzi az ebédjüket. Az utazások 10 napig tartanak – a túraszervező hasonló utakat kínál Japánban, Skóciában, Franciaországban, Törökországban és például Mexikóban.
A kerékpározás népszerűsítésénél az alábbi képnél keresve sem találhatunk ma jobbat: Greta Thunberg Arnold Schwarzeneggerrel – akitől nemrég egy Teslát kapott az utazásaihoz – rója az utakat.
Forrás: Turizmus.com
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…